Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.
Nem tudom összeállították-e már a legismertebb románok listáját, de nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy az első helyen találnánk a 15. századi havasalföldi uralkodót, Vlad Țepeșt, vagy ahogy világszerte ismerik, Drakulát.
III. Vlad sírhelyének hollétéről megoszlanak a kutatói vélemények. Vannak, akik szerint a snagovi kolostort és a Bukarest melletti Comana-kolostort tartják az úgynevezett Drakula maradványok őrzőiként, míg mások azt állítják, hogy Vlad Țepeș sírja egy dél-olaszországi templomban található. Ez utóbbi vonulathoz tartozik Mircea Cosma mérnök, Prahova megye volt PSD-s tanácselnöke is, aki 2008–2016 között töltötte be a megyevezetői tisztséget, és aki a Mihai Viteazul Kulturális–Történelmi Társaság elnökeként a Drakula-mítosz kutatójaként is ismert.
Cosma azt állítja, hogy a kutatásai a nápolyi Santa Maria la Nova templomhoz vezették, ahol kis szigeten fekvő templom kriptájában bukkant rá a feltételezett sírra. Azt fontos megjegyezni, hogy a folklór szerint a vámpírok nem igazán szeretik a vizet, így azon át sem tudnak kelni.
A forrás nem szól arról, hogy az egykori politikust és műkedvelő történészt mi vezette nyomra, mint ahogy arról sem tudni, miként juthattak el a havasalföldi vajda maradványai Nápolyba, de mindez nem volt akadálya annak, hogy a feltételezett sírhely közelében leleplezzék Vlad Țepeș mellszobrát.
A nagy durranás a sír megnyitása, valamint egy DNS-vizsgálat elvégzése lesz. A genetikai tesztet egy másik azonosított román fejedelem maradványai alapján végzik majd el, aki Țepeș vérvonalába tartozik.
A bejelentéshez kapcsolódva Mircea Cosma ugyanakkor rendkívüli rendezvényt szervez június 28–29-én Snagovban és Comanában, „Vlad Țepeș európai dimenziója” címmel. Az eseményen részt vesznek olasz történészek, szakmai szervezetek képviselői, és bemutatják a templomban talált, korábban megfejtett rejtélyes feliratot is, valamint újabb mellszobrokat avatnak a nagy fejedelem tiszteletére.
Tehát egyelőre érdemes erős fenntartásokkal kezelni a bombasztikus felfedezést, még annak tükrében is, hogy a snagovi kolostorban végzett korábbi exhumálás során csupán lócsontokra bukkantak.
Vlad Țepeș valószínűleg 1476-ban halt meg egy csatában, de halálának pontos módja és helyszíne a mai napig vita tárgya a történészek körében. A legelfogadottabb verzió szerint 1476 decemberében, egy csatában halt meg, amikor a havasalföldi trónt próbálta visszaszerezni. Ekkor rövid ideig harmadszor is uralkodott, de ellenfelei – vélhetően a törökbarát bojárok vagy épp maga a török hadsereg – megölték egy ütközet során. Halálának feltételezett helye Bukarest környéke. Egy 15. századi oszmán forrás szerint levágott fejét Konstantinápolyba vitték, és II. Mehmed szultánnak mutatták be, hogy bizonyítsák halálát.
Sűrű napon van túl az újonnan megalakult kormány, egész pénteken arról tárgyaltak, milyen intézkedésekkel vehetik elejét a fedezhetetlenné vált állami kiadásoknak. Ilie Bolojan bejelentette, hogy jövő héten mutatják be a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot, majd megismételte, hogy Románia súlyos gazdasági helyzetben van.
A mai ülésen az is kiderült, hogy nagy valószínűség szerint a jelenlegi háromkulcsos áfa helyett kétkulcsos áfa (TVA) bevezetése mellett fog dönteni a kabinet.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a kormány módosítani fogja a diákok ösztöndíjrendszerét, mivel jelenleg már évi 4,7 milliárd lejt fizet ki az állam ezekre a juttatásokra.
Emlékeztetett: három évvel ezelőtt készült el az ösztöndíjcsomag, akkor évi 188 millió lejt fizettek ki ösztöndíjakra, de három év alatt ez az összeg 4,7 milliárd lejre nőtt. Bolojan arra is felhívta a figyelmet, hogy az ösztöndíjak kérdését elemezve világosan látszik, rögtön a kritériumrendszer megállapítása után a tanulók jegyei elkezdtek emelkedni, és „bizonyosan nem” a diák és a tanár közös erőfeszítései miatt, hanem az ösztöndíj viszonyítási alap miatt.
Ezen pedig változtatni kell – hangsúlyozta.
A régi szép időkben tányérokat és egyéb törékeny tárgyakat vágtak a falhoz és egymáshoz a házastársak. Napjainkig ez a tradíció is kiürülni látszik, vagy legalábbis új tartalommal telítődik.
Történt, hogy Pașcani városában egy fiatal férfi összekapott a barátnőjével, majd a veszekedés után kihajította az ablakon a lakásban élő mindössze két hónapos kutyakölyköt, amely a zuhanás következtében azonnal elpusztult. Azt nem tudni, hogy a házi kedvenc közös tulajdonban volt-e.
A férfi ellen állatkínzás, szándékos és jogosulatlan állatölés miatt indult büntetőeljárás, emellett egy ezerlejes pénzbírságot is kiszabtak rá.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.