Nem minden szolgáltató ügyfelei számíthatnak új, kisebb összegű számlákra.
A robbanásszerűen megnőtt rezsiszámlák miatt a kormány lépett, és úgy döntött: újraszámoltatja a számlákat azokkal a szolgáltatókkal, amelyek nem alkalmazták az árplafont és az állami kompenzációt, így a fogyasztók a törvényesnél magasabb számlákat kaptak.
A kormány szerdán már el is fogadta a hibásan kiállított számlák újraszámolásáról szóló sürgősségi rendeletet.
Ez azonban nem érinti az összes szolgáltatót. Sőt jelen állás szerint csak egyet: az Electrica áramszolgáltatót.
Az eddigi ellenőrzések alapján ugyanis ez az egyetlen cég, amely eddig nem alkalmazta az árplafont és a kompenzációt, a többi renitens már nagyjából rendezte a helyzetet.
Nem mintha ez kevés embert érintene: az országban nyilvántartott nyolcmillió fogyasztóból 3,5 millió az Electrica ügyfele, vagyis nem ment rossz helyre az a 200 000 lejes bírság, amit a cég a mulasztásért kapott.
ezért is van az, hogy az Electrica ügyfeleinek nagy része még nem kapta meg a decemberre vonatkozó számlát.
Tény amúgy, hogy a mulasztás nem csupán a cég hibája, hiszen az árak rögzítéséről és a kompenzációról szóló törvény csak október 29-én lépett hatályba, és november elsejétől kellett alkalmazni, de ennyi idő alatt nem tudta minden szolgáltató átállítani az informatikai rendszerét, a törvény alkalmazási előírásait pedig csak november végén tették közzé, az áfa kiszámítására vonatkozó rendeletet pedig csak december végén.
Az Electrica ügyfelei közül azok számíthatnak újraszámolt, kisebb összegű számlára, akik nem haladták meg a havi 330 kilowattórás fogyasztást, a szerződésükben pedig magasabb összeg szerepel kilowattóránként 68 baninál.
Ha ön az Electrica ügyfele, és rendelkezik saját fiókkal a cég honlapján, amelyen keresztül számlákat fizet, ellenőrizheti, hogy jogosult-e az újraszámolásra. Ha igen, akkor a legutóbbi két hónapban fizetett számlák zöld színnel, Storno felirattal jelennek meg.
Ha a visszatérítendő összeg nagyobb, mint száz lej, a fogyasztó kérésére a szolgáltatónak öt napon belül vissza kell fizetnie, ha kisebb, akkor a következő havi számlából vonják le.
Persze ha más szolgáltatók ügyfelei úgy látják, hogy ők is indokolatlanul magas összegű számlát kaptak, ők is panasszal élhetnek: először a szolgáltatónál, majd ha elégedetlenek a válasszal, a fogyasztóvédelemnél és az energiaár-szabályozó hatóságnál (ANRE).
Amúgy a kormány tovább növelte a támogatásokat: az elektromos áram esetében az árplafon kilowattóránként 80 banira csökken az eddigi egy lej helyett, és 300-ról 500 kilowattra nő annak a mennyiségnek a felső határa, ameddig a fogyasztóknak jár az állami kompenzáció.
Így kilowattóránként 68 baniba kerül majd az áram.
A földgáz esetében is jön az állami támogatás: az árplafon a kilowattóránkénti 37 baniról 31-re csökken, az elfogyasztott mennyiség, amiért még jár a támogatás, 1000-ről 1500 köbméterre nő az öt hónapos, november-márciusi fűtési idényben. A gáz ára ebben az esetben kilowattóránként 22,1 bani lesz.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.