Sínen a karhatalmi szervek állatainak öregkori illetményét szabályozó törvény.
A nyugdíjrendszer minden állam számára az egyik legkeményebb diót jelenti, pláne akkor, ha a társadalom aktív részének aránya egyrészt a csökkenő születésszám, másrészt a masszív elvándorlás következtében egyre csökken, miközben az általuk eltartandó nyugdíjasok száma nő.
Romániában viszont a felelősségteljes, gondoskodó politikai osztály igyekszik olyan feltételeket teremteni, amelyek minden nyugdíjas számára optimális életkörülményeket biztosítanak.
A szenátus olyan törvénytervezetet szavazott meg első kamaraként, amelyet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) gazdasági ügyekkel foglalkozó politikusa, Florin Cîţu dolgozott ki, és amely havi 300 lejes nyugdíjat biztosítana minden, a karhatalmi vagy a védelmi szervek állományából nyugdíjazott állat számára.
A tervezetről a képviselőháznak is szavaznia kell, ez a kamara mondja ki a végső döntést, de a jelek szerint pártok fölötti egyetértés van a kérdésben.
Az összeget nem személyesen kapják majd meg a jogosultak, hanem azoknak a személyeknek utalják át, akik örökbe fogadták őket.
A tervezet a rendőrség, a csendőrség, a védelmi minisztérium, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a határrendészet, a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) valamint a vámhatóság állományából nyugdíjazott állatokra vonatkozik, akár a nyugdíjkorhatár elérése, akár betegség miatt kellett visszavonulniuk.
Az érintett állatok ingyen örökbe fogadhatóak lesznek, ennek megkönnyítése érdekében létrehoznak egy közös honlapot, amelyen a nyugdíjazott ebek adatait tüntetik majd fel.
A hatályos törvény értelmében egy állat szolgálati ideje 8-10 év, ezt követően vagy elaltatják őket, vagy menhelyre kerülnek, már ha valaki nem fogadja örökbe őket.
A törvénytervezet kidolgozója szerint elsősorban polgári kötelesség a román állam szolgálatában eltöltött kimerítő pályafutás után az élethez és a megfelelő lakhatási és élelmezési körülményekhez való jogot biztosítani a nyugalmazott állatok számára.
Mit is mondhatnánk: ezúton tolmácsoljuk elismerésünket a parlamenti pártoknak, amiért sikerült megbirkózniuk a nyugdíjreform legfontosabb és legnehezebb elemével.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.