// 2024. október 4., péntek // Ferenc

Nyomozás indult, mert eltűnt a közrádió internetes oldaláról egy Ciucă számára kínos interjú

A kormányfő korábban azt nyilatkozta, soha nem lép a politikába. Egy nappal azután, hogy megtette, eltűnt az ominózus interjú.

A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) megerősítette, hogy büntetőeljárást indított ismeretlen elkövető ellen, miután a Radio România internetes oldaláról letöröltek egy Nicolae Ciucă kormányfő számára kínos interjút. Az eset olyan rég történt, hogy már kezdett feledésbe merülni, ami főleg annak tudható meg, hogy az országos kiberbiztonsági igazgatóság egy hónappal a sajtó érdeklődése után sem volt hajlandó elárulni, mire jutott a tettes utáni nyomozással. A DIICOT ugyanezt már nem tehette meg, a rádió vezetőségének panasza miatt kénytelen volt büntetőeljárást indítani. Nicolae Ciucă 2018 júniusában, a román hadsereg vezérkari főnökeként nyilatkozta, hogy soha nem lép be a politikába. Az interjút 2021. október 22-én törölték, egy nappal azután, hogy Klaus Iohannis államfő kormányfőnek jelölte. Az eltűnt interjú szerzője időközben a közrádiótól a védelmi minisztériumhoz került, a volt munkatársak azt állítják, hogy a honlaphoz való felhasználóneve és jelszava ezután is érvényes maradt. Az elkövető elegendő nyomot hagyott maga után ahhoz, hogy könnyen elkapják. Már csak az ügyészeken múlik tehát, hogy igazolják, mi történt.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Súlyos orvosi műhibák következmények nélkül, sürgős változásért kiált a rendszer
Krónika

Súlyos orvosi műhibák következmények nélkül, sürgős változásért kiált a rendszer

Bár számos beteg válik orvosi műhibák áldozatává a romániai kórházakban, sok esetben szőnyeg alá söprik a súlyos problémákat, és csak a nagyon súlyos esetek járnak valóban felelősségre vonással és egyéb következményekkel.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro