// 2024. október 5., szombat // Aurél
borzalom

Nyolc kutya esett neki egy iskolából hazatartó kisfiúnak Sepsiszentgyörgyön

A 11 éves kisfiú súlyos sérüléseket szenvedett, két műtétet már elvégeztek rajta, és legalább egyre még szükség van.

Belegondolni is szörnyű, min mehetett keresztül az az iskolából hazatartó 11 éves kisfiú, akire kedd délután egyszerre nyolc kutya támadt rá Sepsiszentgyörgy egyik utcáján. Sajtóértesülések szerint a veszélyes kutyák egy állatorvos udvaráról, a kerítés alatt átbújva szöktek el. A súlyos harapásokat szenvedett gyermeket ő látta el, majd ezt követően hívta a mentőket. Először a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba szállították, ahol megtisztították a karjain és a felsőtestén ejtett súlyos sebeket, illetve az egész testén megtalálható karmolásokat. Mivel a felső végtag sérüléseinek ellátásra plasztikai beavatkozásra volt szükség, a gyereket átutalták a brassói gyermekkórházba. Eddig két műtéten van túl, de legalább még egyre szüksége van – mondta a helyi rádiónak András-Nagy Róbert, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója. A rendőrség büntetőeljárást indított az állatorvos ellen testi sértés és kutyatámadás megelőzésének elmulasztása miatt, a nyomozást a sepsiszentgyörgyi bíróság mellett működő ügyészség tartja kézben. Figyelembe veszik majd, hogy a kisfiú élete veszélyben volt, és legalább 55-60 napig fog lábadozni, ha nem lép fel semmilyen komplikáció.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro