// 2024. október 2., szerda // Petra
Kommunizmus

Nulladik típusú találkozások: Ferenc pápa Kubában

Fidel Castro remélhetőleg hasznát veszi a Szentatyától ajándékba kapott enciklikáknak. És persze a pápa is a Fidel-riportkönyvnek.

A kubai keresztényeknek nem „ideológiákat”, nem „eszméket” kell szolgálniuk, hanem konkrét embereket, elsősorban a legelesettebbeket – ezt a gondolatot fejtette ki vasárnap Havanna központi terén elhangzott szentbeszédében Ferenc pápa.

A kubai látogatáson tartózkodó katolikus egyházfő a Forradalom terén (Plaza de la Revolución) tartott misét, rögtön szemben Che Guevara háztömbnyi portréjával. 

A többiek szolgálata soha nem „ideológiai” természetű, 

mivel nem eszméket, hanem konkrét embereket kell szolgálni – mondta a pápa, felhívva a figyelmet: kereszténynek lenni azt jelenti, hogy óvjuk testvéreink méltóságát, harcolunk méltóságukért, sőt, a testvérek méltóságának szenteljük életünket. Az összesereglett kubaiak előtt, valamint Raúl Castro kubai és Cristina Fernández de Kirchner argentin elnök jelenlétében elhangzott homíliájában megállapította: egy nép, egy nemzet vagy bármely ember nagyságának a mércéje az, miként kezeli a legelesettebbek ügyét. 

A pápa kerülte a nyílt politikai állásfoglalást, 

például nem találkozott kubai ellenzékiekkel, bár azt kijelentette: szeretné, ha szavai eljutnának azokhoz, akikkel különböző okok miatt most nem találkozhat; továbbá óvatos bátorítást is megfogalmazott a kommunista országban nem éppen szabad körülmények közt működő kubai katolikus egyház számára.
 
Fotó: AP
 
Ferenc pápa felkereste otthonában Fidel Castrót, az ország egykori vezetőjét is. A több mint félórás találkozón Fidel Castro családja is részt vett (felesége, gyermekei és unokái). A pápa számos könyvet ajándékozott Castrónak: a két enciklikáját, illetve Alessandro Pronzato néhány könyvét a humor és a jókedv szerepéről a lelki életben, illetve két cédét, melyek a jezsuita Armando Llorente – aki magát Fidel Castrót is tanította – homíliáit tartalmazzák.
 
Viszonzásul Castro Frei Betto brazil pap Fidel és a vallás című, az egykori kubai vezetővel készült riportkönyvét adta a pápának, a következő ajánlással: „Ferenc pápának, kubai látogatása alkalmából, 

a kubai nép csodálatával és tiszteletével”. 

Federico Lombardi szentszéki szóvivő elmondása szerint a találkozó családias és közvetlen légkörben zajlott, és a felek a környezet megóvásáról és napjaink nagy problémáiról beszélgettek.
 
Ferenc pápa a harmadik katolikus egyházfő, akivel találkozott Fidel Castro: II. János Pállal a Vatikánban találkozott 1996-ban, majd 1998-ban a kubai fővárosban, míg XVI. Benedekkel szintén Havannában 2012-ben. 
 
A pápa látogatása a két ősellenség, 

Kuba és az Amerikai Egyesült Államok kapcsolatainak enyhítésére  

is alkalmat teremt – az egyházfő a karibi ország után, kedden ugyanis az Államokba látogat. Ennek alkalmából folytatott telefonbeszélgetést a kétoldalú viszony normalizálásáról Barack Obama amerikai elnök kubai partnerével, Raúl Castróval.
 
Obama hangsúlyozta a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok helyreállításának és a nagykövetségek kölcsönös megnyitásának fontosságát. A két vezető méltatta a pápának a kétoldalú viszony előmozdításában játszott szerepét.
 
Címlapfotó: Reuters

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro