Olyan tizenkétezren. Igaz, mindez nem csak tőle függ. Hanem például a járványgörbe alakulásától.
Novák Eduard, Románia magyar ifjúsági és sportminisztere sportosan, vagyis célratörően intézi az őt illető ügyeket. Most például azon dolgozik, hogy a nézők hosszú távollét után kimehessenek a stadionba az idei labdarúgó-Európa-bajnokság (amelyet némi hezitálást követően mégis 12 európai városban szerveznek meg) romániai (értsd, bukaresti) mérkőzéseire. Legfőbb ideje, hiszen száz nap van még hátra a kontinentális fociviadal kezdetéig. A konkrét terv az, hogy körülbelül 12 000 néző (vagyis a teljes kapacitás egynegyede) üldögélhet, szurkolhat, kiabálhat majd a lelátókon, ha nem azért, mert annyira lángol a lelke a pályán küzdő csapatokért, hát azért, mert örül, hogy egyáltalán ott lehet, a sok hónapos pandémiás szigorúság után. Méghozzá biztonságban! A stratégia kidolgozása okán a miniszter úr a szerdai napon összehívta az EURO 2020 (igen, a csúszás ellenére ez maradt az Eb hivatalos elnevezése) minisztériumközi bizottságot, amelynek elnöke. Jelen volt Raed Arafat államtitkár, az UEFA, továbbá az egészégügyi, a belügy-, a külügy- és a sportminisztérium képviselői. És milyen érdekes: ezen az értekezleten nem volt veszekedés, mutogatás, hiszti, politikai szájkarate. Sikerült mindent megbeszélni és konszenzusra jutni. Az elkészülő stratégiai tervet előbb a román hatóságok láttamozzák, aztán április közepén elküldik az UEFA-nak és ha minden jól megy (és nem gorombul be a járvány), nem konganak majd a stadionok az Eb-mérkőzéseken. Akit érdekel, a következő meccsekre lehet majd Bukarestbe leruccanni (ha minden jól megy): a C csoport következő selejtezői (Ausztria – Észak-Macedónia, június 13., vasárnap, 19 óra; Ukrajna – Észak-Macedónia, június 17., csütörtök, 16 óra; Ukrajna – Ausztria, június 21., hétfő, 19 óra), illetve egy nyolcaddöntő (június 28., hétfő, 22 óra). https://www.facebook.com/EduardCarolNovak/posts/274938563994218
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Aki nem EU-s légitársaságtól vagy gazdasági szereplőtől vásárol repülőjegyet, megjárhatja.