// 2026. július 24., péntek // Kinga, Kincso

Nőtt a fizetésük a tanároknak és az egészségügyi dolgozóknak

// HIRDETÉS

A Dacian Cioloș által ellenzett „választási osztogatást” a PSD, az ALDE és az RMDSZ is megszavazta. A kormány közölte: alkotmányossági óvást emel.

Egy hónappal a parlamenti választások előtt újabb bér- és nyugdíjemelésekről született döntés hétfőn a parlament mindkét házában. A képviselőház a szakértői kormány júniusban hozott sürgősségi rendeletének parlamenti megerősítését használta fel arra, hogy olyan béremelésekről döntsön, amelyeket a kormány nem irányzott elő.

A hétfőn elfogadott törvénytervezet szerint január elsejétől:

  • az oktatási alkalmazottak alapbére 15 százalékkal nőne a decemberi szinthez képest,
  • egyes egészségügyi alkalmazottaknál pedig 25 százalékos bérfejlesztést irányoznak elő már idén decembertől.

A törvénytervezet egy sor bérpótlékot is meghatároz például:

  • a pedagógusképzési gyakorlatokat végző,
  • az összevont osztályokban tanító,
  • a hátrányos helyzetű térségekben,
  • vagy börtönökben oktató tanárok számára.

A szenátusban hallgatólagosan elfogadottnak nyilvánították a szociáldemokraták két nyugdíj-emelési törvénykezdeményezését, miután a házszabályban megszabott határidőn belül nem rendeztek szavazást a tervezetekről.

Ezekben az esetekben is a képviselőházé lesz a döntő szó.

Az egyik tervezet két lépcsőben csaknem 40 százalékos általános nyugdíjemelést vezetne be, amennyiben a jelenlegi 871 lejes nyugdíjpontot 1072-re emelné 2017 január elsejétől, illetve 1206 lejre július elsejétől. A másik tervezet a jelenlegi 350-ről 500 lejre emelné az egykori termelőszövetkezeti tagok járandóságát.

Dacian Cioloș szakértői kormánya ellenezte a „választási osztogatást”, a PNL nem is vett részt a hétfői szavazáson. Ilyen körülmények között a képviselőházi voksoláson a béremelési törvényt csaknem egyhangúan – egyetlen tartózkodás mellett – fogadták el a Szociáldemokrata Párt, a szabadelvű ALDE és az RMDSZ jelen lévő képviselői.

Liviu Dragnea, a PSD elnöke parlamenti felszólalásában

„hazugságnak” nevezte azt, hogy a költségvetési egyensúlyt veszélyeztetnék a béremelések

és burkoltan meg is fenyegette a módosítások ellen érvelő munkaügyi minisztert, hogy „a rémhír-terjesztést” börtönnel büntetik.

A kormány közölte: alkotmányossági óvást emel a költségvetési fedezet nélküli béremelések ellen, és minden olyan parlamenti döntés ellen, amely a költségvetési források meghatározása nélkül növeli az állami kiadásokat. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap