És gondolkodjon el a dolgon. Ahelyett, hogy például perkálnia kellene némi bírságot, amire jó eséllyel vállat von.
Tudjuk: Justitia nem túl emberarcú, hiába ábrázolják hölgyként, továbbá vak is (már amikor nem kenik meg egy borítékkal). Ami azt is jelenti, hogy az igazságszolgáltatás lényegében személytelen. Arra emlékeztet, amikor az orvostudomány eseteket kezel, emberek helyett.
Ennek fényében igen jó érzéssel tölti el a polgárt, ha néha az ellenkezőjéről értesül. Tessék, egy konkrét példa: egy Szucsáva megyei fiatal hölgy valamikor régebb (fontos, hogy még kiskorú volt) kapta magát egy fiatalságos-bolondságos pillanatban, beült egy kéznél levő autóba és furikázni indult. Értelemszerűen jogsi nélkül.
Na de a szerencse nem kedvezett neki, a rendőrség lefülelte és bírósági ügy lett a dologból. A tárgyalást szépen lefolytatták és most megszületett a már említett, igen emberarcú ítélet: az ifjú hölgyet nem pénzbírságra ítélték (erre feltehetőleg vállat vont volna, mint annyian mások), hanem arra, hogy hat hétvégén keresztül üljön szépen otthon. Vagyis nem hagyhatja el az otthonát, csak és kizárólag bírósági engedéllyel.
Hát nem kreatív? Mert mikor lehet diszkózni, kocsmázni, bulizni, ha nem a hétvégén? És hat hétvége ebben az életkorban elég hosszú idő tud lenni.
A bíróság nyilván nem a talárujjból húzta elő az ítéletet, mint Harry Potter a varázspálcát: az említett büntetés pár éve benne foglaltatik a büntető törvénykönyvben, elsősorban kiskorúak esetében alkalmazzák, pontosabban – és ez a baj – nemigen alkalmazzák.
Na de reménykedjünk: hátha ez volt az első fecske a picit emberarcúbb ítéletek tavaszán.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.