// 2026. július 22., szerda // Magdolna

Nincs több élő ember a Földön, aki járt a Holdon

// HIRDETÉS

Az utolsó ugyanis meghalt. Eugene Cernannak hívták, amerikai űrhajós volt.

Elhunyt hétfőn az utolsó ember, aki járt a Holdon: Eugene Cernan amerikai űrhajós 82 éves volt. A szlovák származású Cernan 1934-ben született Chicagóban. Villamosmérnöki diplomát szerzett, majd az amerikai haditengerészethez csatlakozott, innen választották ki a NASA Gemini és Apollo programjaiban való részvételre. 

Tizenhárom évet töltött a NASA kötelékében: ő volt a második ember, aki űrsétát tett, és ő annak a három embernek az egyike, akik kétszer is Hold-utazásra indulhattak. Összesen 23 napot, 14 órát és 15 percet töltött a világűrben.

Eugene Cernan legismertebb küldetése az Apollo 17 volt: ez volt az utolsó holdraszállás, 1972 decemberében. A küldetés parancsnokaként ő is kilépett a Hold felszínére, és minden korábbinál több időt tölthetett és több kutatást végezhetett a Földet kísérő égitesten. Összesen 22 órát jártak a Hold felszínén, 35 kilométert tettek meg a holdjáró járművel.

1976. július 1-től kivált a haditengerészet és a NASA kötelékéből, egy texasi nagyvállalat elnöke lett. De egész életében sajnálta, hogy a Hold-programot leállították és hogy ő volt az utolsó „holdjárta” ember. Sokszor beszélt arról: korábban azt hitte, hogy az ezredfordulóra már a Marsra is el fog jutni az emberiség.

Életének megható mozzanata, hogy 1972-ben a Holdon járva kézzel belerajzolta lánya, Tracy monogramját a Hold porába. Utólag sajnálta, hogy nem tudta ezt lefotózni.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
Székelyhon

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.