A PSD állami támogatása közel háromszor nagyobb, mint az európai szocialistákat tömörítő pártcsaládnak.
Az Európai Unió tagállamai közül Romániában a legmagasabb a pártok működésére fordított összeg: 2018-ban 37 millió eurót, idén már 85 millió eurót (azaz 400 millió lejt) osztanak szét a pártok között. A bukaresti EFOR agytröszt kimutatása szerint tíz év alatt hússzorosára nőtt a támogatás értéke, ilyen nagy fokú emelést az infláció vagy a bruttó hazai termék (GDP) alakulása nem indokolt.
A pártfinanszírozási törvény tavalyi módosítása után jelentősen nőttek az állami párttámogatások, amiből a Szociáldemokrata Párt (PSD) profitál a leginkább. A Liviu Dragnea vezette párt
a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége. Egy korábbi kalkuláció szerint a PSD 35 millió eurót, míg az európai pártcsalád 16 milliót tudhat magáénak.
Az európai országok pártfinanszírozási rendszerei különböző elvek mentén alakultak ki, így tagállamonként változó az állami támogatás mértéke. Az adatokból azonban egyértelműen megállapítható, hogy egyetlen országban sem haladja meg az összeg a Romániában tavaly kifizetett 37 millió eurót, nem szólva az idei 85 millióról.
Az EFOR szerint több probléma is felmerül a román pártfinanszírozási törvénnyel kapcsolatosan. Például nem pontosítja, hogy mi történik a költségvetési ciklus végén az el nem költött pénzzel, és amennyiben az illető párt számláján marad az összeg, akkor levonják-e a következő támogatás utalásakor. Amennyiben nincs választási év, a pártok jókora összegeket meg tudnak spórolni az állami támogatásból, melyeket kampányok idején használnak fel, előnyt kovácsolva más politikai szervezetekkel szemben.
Az exponenciális növekedésre való tekintettel az EFOR úgy véli,
Az Állandó Választási Hatóságnak (AEP) és a Számvevőszéknek nemcsak a kampány-hozzájárulások, hanem a pártok által év közben elköltött állami pénzek felhasználását is ellenőriznie kell. Ugyanakkor mihamarabb szükséges tisztázni, hogy mi történjen a fel nem használt támogatásokkal – állapítja meg az EFOR tanulmánya.
A 2018 előtti jogszabály azt írta elő, hogy a politikai pártoknak évente kiutalt összeg nem lehet kisebb az állami költségvetés 0,01%-ánál, és nem haladhatja meg annak 0,04%-át. A PSD kevesellte az összeget, ezért átírta a törvényt úgy, hogy a bruttó hazai termékhez viszonyítsák a támogatást.
Klaus Iohannis államfő tavaly január 18-án hirdette ki a törvényt, mely 2017-hez képest tizenháromszor több pénzt hozott a pártoknak.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: a többség szerint hiba volt, hogy Nicuşor Dan nem ment el Davosba, a következő napokban pedig megint cudar időnk lesz.