// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Nincs egyetlen Erdély-kép

// HIRDETÉS

És ez jól van így. Legalábbis ez derült ki a Szépirodalmi Figyelő kolozsvári estjén.

A Szépirodalmi Figyelő kicsit olyan az irodalmi folyóiratok között, mint a Főtér.ro az online lappiacon: alapvetően szemlefolyóiratként tartják számon, így szokás azonosítani a prérin, bár a lap tartalmának kisebb részét teszik ki a szemlézett szövegek (a szemlejelleg csak az irodalmi részére vonatkozik). A SzIF legutóbb tematikus Kolozsvár-számmal jelentkezett, ezt mutatták be a kincses városban – az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében – a lap szerkesztői: Pápay György, Vass Norbert és Vincze Ferenc, akikkel Biró Annamária beszélgetett.

A magyar irodalmi szcéna szemlézése egyébként nem annyira egyszerű feladat, amilyennek elsőre tűnhet: az irodalmi életnél már csak a politikai élet megosztottabb Magyarországon, a különböző világnézeti-esztétikai szekértáborokhoz közel álló folyóiratok kiegyensúlyozott és elfogulatlan áttekintése meglehetős szerkesztői érzékenységet kíván – a SzIF-nek mindezidáig, úgy tűnik, sikerült megtartani az egyensúlyt.

Egy Kolozsvárról (vagy akár egész Erdélyről) szóló tematikus összeállítás több szempontból is kihívás – ezt a szerkesztők mondták, és mi bőszen bólogattunk, egyetértőleg. Egyrészt az utóbbi években Magyarországon megnövekedett az érdeklődés minden iránt, ami Erdéllyel kapcsolatos, és ez az érdeklődés nyilván nem mentes a politikai motivációktól sem. Ezzel persze semmi baj nincs, csak nehéz elkerülni a kisajátító beszéd csapdáit – főként, hogy az eltérő Erdély-képek kizárólagos igazságokként feszülnek egymásnak. Úgy is mondhatnánk: mindenki másfajta Erdélyt képzel magának, a magyarországi és erdélyi nézőpontokat gyakran nehéz egymással megfeleltetni. (Ha már képzelt Erdély: György Péter értelmiségi bestsellere, az Állatkert Kolozsváron – amely természetesen nem maradhatott ki az összeállításból – például igen jó vitapozíciókat biztosít szakavatottabb bírálói számára, hogy finoman fogalmazzunk.)

Másrészt olyan, hogy az igazi Kolozsvár, nincsen: már az is kérdés, ugye, hogy amikor a kincses városról beszélünk, a magyar vagy a multikulti Kolozsvárra gondolunk-e. A SzIF csapata a legjobb megoldást választotta – igyekezett mindenre gondolni, már amennyire a terjedelmi korlátok miatt ez lehetséges. Román szerző méltatja a magyar színházat, magyar szerző ír a román képzőművészetről, így körvonalazódik egyfajta plurális Erdély-kép. 

De bármilyen képet alkossunk a transzszilván kultúráról, annak vitathatatlanul része Király László és László Noémi munkássága – ugyanis őket tüntették ki a Szépirodalmi Figyelő díjával.

Egyszóval: az „erdélyiség” vagy a „kolozsváriság” lényegét megragadni bizony nehéz ügy. És ez közös nevezőnek pont elég.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro