Kolozsvár nem áll fényesen, ami a légszennyezettséget illeti. Római kori üvegmaradványokat találtak a régészek Gyulafehérváron.
Nem szép dolog más kárán nevetni, viszont amikor valakinek a munkahelye megkövetelné a következetes cselekvést, az észszerűséget és a talpraesettséget, akkor azért megmosolyogtató látvány, ha ez mégsem következik be. Szolgálnak és védenek – kivéve akkor, amikor nem. Ez történt két konstancai rendőrrel is, miután a városi rendőrség kocsijával hajtottak be és parkoltak le a tengerparti homokra, aztán csodálkoztak, hogy beragadtak autóstól egy nagy pocsolyába. A két derék úr szorult helyzetében azt sem tudták, mit tegyenek: az egyikük szemeteszsákokat húzott a lábára, azzal próbált caplatni a vizes, sáros terepen. A másikuk mezítláb. Ami elkeserítő, hogy miután 20 ember jött oda nézelődni, csak egy és fél óra után jött segítségükre egy nagyobb és erősebb autó (egy Dacia Duster ezesetben), hogy kihúzza őket a katyvaszból. Íme: [embed]
[/embed]
…más leletek mellett. Gyulafehérváron a Nemzeti Egyesülés Múzeumának régészei nemrégiben bukkantak újabb római leletekre, miután a város egykori nyomdája helyébe épülő hotel miatt ásatásokat kellett végezniük. A szakemberek szerint az üvegtöredék több hasonló töredékkel együtt egy római házból származik, amely az Apulum erőd polgári településének municipium fázisában épült Septimius Severus császár uralkodása idején (Kr. e. 193-211). A római kori üveg a maitól abban különbözik, hogy nem teljesen átlátszó, hanem csak áttetsző: a fényt beengedi, de nem vehetők ki a részletek, ha keresztülnézünk rajta. Az eddig elvégzett ásatások igazi „aranybányának” számítanak a régészek számára, mivel számos más olyan római kori leletet kaptak, amely kincskategóriába tartozik. Emellett még három emberi csontvázat is előkerült, két felnőtté és egy gyermeké. Más római kori házak és műhelyek maradványai, sajátosan római technikával lerakott padlóburkolati elemek kerültek még elő (többnyire rombusz, L alakú vagy halszálkás mintázatúak), illetve mozaiktöredékek és egy leégett háztartás a bent maradt eszközökkel.
Egy egész Európára kiterjedő tanulmányban különböző városok levegőminőségét mérték, amelyben Románia is szerepel: a megvizsgált 375 város közül Bukarest, Kolozsvár, Temesvár, Marosvásárhely és Iași a 300. hely körül szerepel azon a listán, amely a légszennyezettséget rangsorolja. Magyarán: a lista végén kullog jó pár romániai város, ami a levegő tisztaságát illeti. A városokat a legtisztábbtól a legszennyezettebbig rangsorolták az elmúlt két naptári évre vonatkozóan, a finomrészecskék, azaz a PM 2,5 átlagos szintje alapján. A finomrészecskék a légszennyező anyagok közül a legnagyobb egészségügyi hatással bírnak a korai halálozás és a megbetegedések tekintetében. A romániai városok listáját a legtisztábbtól a legszennyezettebbig itt nézheti meg.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A nemrég szinte bezárt marosludasi cukorgyár a tulajdonosváltást követően immár napi 24 órában üzemel, hogy feldolgozza a félezer erdélyi gazdától érkező nyersanyagot. A cukorgyár 8800 hektár cukorrépaföldre kötött szerződést.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.