// 2024. október 4., péntek // Ferenc
lopás

Nevesse ki ön is velünk együtt ezt a két szánalmas, pancser tolvajt (VIDEÓval)

Egy biztonsági kamera előtt szerencsétlenkedtek egy sort. Találják ki, lebuktak-e vagy sem.

Bár minden bizonnyal nem ez volt a céljuk, igazán kellemes perceket szereztek az internetezőknek azok a Konstanca megyei tolvajok, akik nem csupán pancserek voltak, és hosszasan szerencsétlenkedve cipelték magukkal az utcán a lopott holmit, de mindezt ráadásul egy biztonsági kamera előtt tették.

A Satu Nou nevű településen – amelynek a neve magyarul amúgy Újfalut jelent – március negyedikére virradóra döntött úgy a két, 16, illetve 21 éves fiatalember, hogy portyázik egyet.

Kiszemelték az egyik falubeli portáját, betörtek, és elloptak négy abroncsot.

Na, ekkor kezdődött a burleszk.

Az egyik tolvaj kicsit nehézkesen ugyan, de képes volt kézben cipelni a lopott holmit, a másik azonban újítani akart: úgy döntött, ha már abroncsokról van szó, akkor guruljanak maguktól.

Azok meg gurultak is. Csak éppen nem arra, és nem úgy, ahogy azt a becsületes tolvaj szerette volna. Ezért aztán hol egyik, hol másik után kellett botladozva rohangálnia.

Végül úgy döntött: mégis inkább cipeli őket.

A történet persze nem végződött jól számukra: a biztonsági kamera felvételei alapján azonosították őket, és most lopás miatt eljárás zajlik ellenük.

A károsult pedig természetesen visszakapta a 2100 lej értékű abroncsokat.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro