// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Szatmár

Nem tudnak spórolni a megyei önkormányzatok

Az erdélyi és partiumi megyék közül Szatmár költ a legtöbbet.

A megyei önkormányzatok által fizetett közüzemi számlákat hasonlította össze az Országos Fogyasztóvédelmi és Program- és Stratégiapromoválási Egyesület (A.N.P.C.P.P.S. Romania – InfoCons), hogy rangsorolja, miben költekeznek túl a megyei tanácsok. Ami az erdélyi, partiumi megyéket illeti, Szatmár, Máramaros, Szeben és Maros megyék viszik a prímet.

A felmérés 2014 szeptembere–decembere között készült, és a megyei tanácsok 2013-as, illetve 2014 első hat hónapjának kiadásait vetették össze. A felmérésben 85.36%-os volt a részvétel.

Fejezetekre lebontva elemezték, melyik megyei tanács mire költ legtöbbet. Szatmár megye több kategóriában is vezet, pedig alkalmazottainak száma alig haladja meg a 150-et. Bár nem az ország leghidegebb megyéje, 2013-ban itt fizettek a legtöbbet a hőszolgáltatásért (440 ezer lejt). Szatmár az áramszolgáltatónak is kész vagyont fizetett 2014 első felében (210 ezer lejt). Máramaros ebben a kategóriában második helyen szerepel (150 ezer lejjel), de a hőszolgáltatás után fizetett kiadások kategóriájában 2014 első felében átvette a vezetést.  

A mobil és vezetékes telefonhasználat terén Szatmár ismét jól teljesít: az észak-nyugati régió megyéi közül itt költenek legtöbbet erre a célra (200 ezer lej). Országos szinten ez az összeg a második legnagyobb. Míg az erdélyi megyék többségében az alkalmazottaknak legfeljebb 1000 lej áll a rendelkezésükre mobilhasználatra, addig Szatmár megyében egy alkalmazott után évi 5000 lejt fizet az önkormányzat.

Az észak-nyugati régióban Arad megye költ a legtöbbet üzemanyagra (110 ezer lej), de előkelő helyen szerepelnek Kovászna, Beszterce-Naszód, Bihar és Máramaros megyék. A gépkocsik kötelező biztosítása is sok pénzt visz el, a legtöbbet Szeben és Maros megye fordít erre a célra.

Vannak ugyanakkor olyan megyék, amelyek vagyonokat költenek újságok és kiadványok előfizetésére: Beszterce-Naszód például évi 50 ezer lejt. A legtöbb erdélyi önkormányzat egyébként drasztikusan csökkentette az elmúlt évben az írott sajtóra fordított kiadásokat. 

Fotó: ziardecluj.ro

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

// még több főtér.ro