Baloldali katalán politikusok szakítottak. Egyelőre nem ki Katalóniát Spanyolországból, csak szét az uralkodó fényképét.
Széttépte VI. Fülöp spanyol király fényképét a katalán parlament Népi Egység (CUP) nevű baloldali, antikapitalista pártjának hat képviselője hétfőn egy sajtótájékoztatón Barcelonában.
A politikusok így kívántak tiltakozni amiatt, hogy a csendőrség előállított három függetlenség párti fiatalt, akik szeptemberben egy felvonuláson elégettek egy, az uralkodót ábrázoló fotót.
A csendőrség azért állította elő a fiatalokat, mert nem jelentek meg a bíróság idézésére az ellenük indított eljárásban.
A CUP képviselői szerint világos, hogy a spanyol kormány „kemény kézzel" bánik a katalán függetlenséget támogatókkal, de, mint mondták, az ő üzenetük is világos: jövő szeptemberben referendumot tartanak Katalónia elszakadásáról.
A politikusok követelték Jordi Jané, a katalán kormány belügyi tanácsosának lemondását, aki szerintük nem alkalmas a feladatára, mert hagyta, hogy a katalán csendőrség fellépjen a függetlenséget támogatókkal szemben.
A párt hétfő estére több katalán településen is tiltakozást szervezett, ahol az egybegyűltek a király fényképeit égették el.
A spanyol büntető törvénykönyv szerint ezért a tettért hat hónap és két év közötti börtönbüntetés szabható ki.
A CUP-nak 10 képviselője van a 135 tagú katalán parlamentben, azonban támogatásuk nélkül a kormánypárt, a nacionalista Junts pel Sí (Együtt az igenért) nevű politikai formáció kisebbségben van a katalán törvényhozásban.
A két politikai erőt csupán az köti össze, hogy mindketten elszakítanák Katalóniát Spanyolországtól, önálló államot teremtve, egyéb elképzeléseik, például a gazdaságról vagy a társadalomról teljesen eltérőek.
A pártok együttműködése emiatt kezdetektől feszült és nehézkes, amely odáig vezetett, hogy szeptemberben Carles Puigdemont, katalán elnök bizalmi szavazást kért személyéről a parlamentben.
Az újonnan megalakult spanyol kormány továbbra is úgy tekint a katalán elszakadási törekvésekre, mint amik sértik a spanyol nép szuverenitását, de a korábbi elzárkózás helyett most kész a párbeszédre a katalán vezetőkkel. Ezt jelzi az is, hogy a kormányfő a feladatra Soraya Saénz de Santamaría miniszterelnök-helyettest jelölte ki.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.

Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.