Szennyezett kavicsot használtak fel útjavításra egy Bihar megyei faluban, feljelentették a polgármestert. A romániai textilipar súlyos megrendelési visszaesésekkel küzd egy EU-s szabályozást követően.
Bár a kormányalakításra felkért miniszterelnök-jelölt kormányra hívta az RMDSZ-t, Csoma Botond képviselőházi frakcióvezető kedden, a Szövetségi Állandó Tanács gyűlését követően kijelentette: a párt nem kíván tagja lenni a Veștea kormányának.
A SZÁT ajánlása az, hogy a parlamenti frakciók ne szavazzák meg az új kormánynak a bizalmat, ugyanis a független képviselők szavazataira is szükség lenne ahhoz, hogy összeálljon a többség. Az RMDSZ-nek nem áll szándékában, hogy egy hajóban evezzen ezekkel a független képviselőkkel és szenátorokkal, mivel ezek az SOS és a POT színeiben érkeznek, akikről köztudott, hogy szélsőjobboldaliak. A Szövetség nem kíván olyan kormányt támogatni, amely mögé a szélsőjobb is beáll, többen úgy vélték, hogy nincsenek megfelelő feltételek és körülmények ahhoz, hogy kormányba lehessen lépni. Ugyanakkor az RMDSZ alapszabálya szerint a kormány támogatásáról a képviselőházi és szenátusi frakciók döntenek, a SZÁT részéről ez csupán ajánlás, a végső döntés a frakciók kezében van.
Csoma arról is beszélt, hogy egyáltalán nem biztos, hogy Veștea el fog jutni egyáltalán a parlamenti szavazásig, így Eugen Tomac sorsára juthat. A határozott vélemény az, hogy Ilie Bolojan már tényleg nem lehet újra miniszterelnök, viszont a politikai válság feloldása érdekében a korábbi koalíció tagjaival kellene tárgyalásokat folytatni, és alternatív megoldásokat kell találni annak ellenére, hogy ők nyilván nem utasíthatják az PNL-t semmire. Az RMDSZ álláspontja, hogy az államelnökkel mindannyian minden pártból le kellene ülni párbeszédet folytatni. Adrian Veștea ennek ellenére további egyeztetéseket szeretne az RMDSZ-szel.
A G4Media politikai forrásokra hivatkozva arról ír, hogy Kelemen Hunor (RMDSZ), Dominic Fritz (USR) és Ilie Bolojan (PNL) számításba veszik azt is, hogy összehangolják politikai pozíciójukat annak érdekében, hogy megállítsák az államfő kísérleteit támogatottság nélküli miniszerelnök-jelöltek kinevezésére, vagyis megpróbálják elkerülni, hogy olyan helyzetek alakuljanak ki, mint ami fennáll most Adrian Veștea és korábban Eugen Tomac esetében.
Eszerint két forgatókönyv is van: a három politikai vezető véleménye szerint az első megoldás az lenne, ha Nicușor Dan a miniszterelnöki megbízatást Sorin Grindeanunak, a PSD – a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező párt – elnökének adná át. A PNL, az USR és az RMDSZ aláírna egy támogató megállapodást a pártok közötti érdekek szempontjából fontos kérdésekben – az OECD-hez való csatlakozás, a PNRR-ből származó források bevonása és a SAFE-en keresztül megvalósuló katonai felszerelési programok végrehajtása.
A második megoldás pedig egy kisebbségi kormány lenne a PNL, az USR és az RMDSZ köré építve, amelyet Alexandru Nazare (a PNL által támogatott független) vagy Mircea Abrudean (PNL), esetleg Dan Motreanu (szintén PNL) vezetne. Bolojan korábban is felvetette egy kisebbségi kormány létrehozásának ötletét, amely feloldaná a politikai válságot. A PNL kedden bejelentette, hogy kizárja Veșteát a pártból.
Drasztikus visszaesések tapasztalhatók a román textiliparban, akár 50 százalékos csökkenéssel is számolhatnak a fenntarthatósági szabályozások miatt, mivel mindenki igyekszik megszabadulni a készleteitől. A textilgyártók eddig sosem érték el ezt a drasztikus szintet, mivel a hazai termelés majdnem teljesen külföldre irányul.
Az új uniós fenntarthatósági szabályozásnak megfelelően szigorúbb nyomonkövethetőségi előírásokról van szó, a szereplőket kötelezik fenntartható nyersanyagok használatára, ezt pedig kötelezően QR-kódon is fel kell tüntetniük. Ennek a bevezetését azonban folyamatosan halasztották.
A QR-kód szerint a fenntartható nyersanyagoknak legalább 40 százalékban újrahasznosítható anyagokból kell állniuk.
A helyzet azonban az, hogy mindenki megpróbálja eladni a meglévő készleteit, de közben a fent említett kötelezettségek is várnak a bevezetésre, emiatt a megrendelések igen megcsappantak. A szektorban tavaly 40 ezer munkahelyet veszített, a piacon működő cégek 25 százaléka csődbe ment (ezek többnyire alvállalkozók). Emellett a fogyasztás is visszaesett 10 százalékkal.
A QR-kód, vagyis a „termék digitális útlevele” célja, hogy segítse a fogyasztókat, de a gyártókat is abban, hogy fenntarthatóbb döntéseket hozzanak. Ugyanakkor ez lehetővé teszi a hatóságok számára, hogy sokkal könnyebben ellenőrizzék a jogi előírások betartását. Az új szabályozás célja a körforgásos gazdaság ösztönzése, a digitális útlevél pedig információkat fog nyújtani a termékek fenntarthatóságáról, újrafelhasználhatóságáról, korszerűsíthetőségéről és javíthatóságáról, az anyagok újrafelhasználását és újrahasznosítását gátló vegyi anyagok jelenlétéről, az energia- és erőforrás-hatékonyságról, az újrahasznosított anyagok arányáról, valamint a szén-dioxid-lábnyomról és a környezeti lábnyomról.
A Bihar megyei Barátka (Bratca) polgármestere ellen büntetőfeljelentést tettek, miután engedélyezte a régi vasúti töltésből származó kavics felhasználását útmunkálatokhoz. A kavicsot először el kellett volna vinni megtisztíttatni, ezért bejelentést tettek a Bihari Környezetvédelmi Hatóságnál is. Egy helyi lakos szerint a polgármester közvetlenül irányította a munkálatokat, ráadásul úgy, hogy eltulajdonította a vasúti üzemeltetőhöz tartozó kavicsanyagot, ami elég jelentős mennyiségű volt.
A forrás szerint a kavicsot a polgármesteri hivatal gépeivel szállították el és többszörösen fordultak közben, az anyagot a falu piaca mögötti területre vitték, ami engedélyezetlen helynek számít. A rakománnyal húsz utat tettek meg, ráadásul a járművet a hivatal egyik olyan alkalmazottja vezette, aki épp betegszabadságon volt.
A panaszos elmondása alapján a szennyeződés kockázattal jár, mert olajjal és gázolajjal átitatott anyag, ez veszélyes a környezetre és a lakosságra is, ugyanis a talajba, a talajvízbe és a kutakba is bekerülhetnek.
Miután a panasztételt egy, az önkormányzat alkalmazottja is megerősítette, kiderült, hogy a művelet 8 órán át zajlott. Egy helyi szerint a víz sárgás, olajos és motorinaszagú lett.
A Környezetvédelmi Őrség magyarázata alapján a vasúti infrastruktúrából származó anyagokra szigorú szabályozás vonatkozik, az építkezésekről leszerelt anyagokat körültekintően kezelik. Például a vasúti talpfákat veszélyes anyagokkal, köztük kreozottal itatják át, újrahasznosításuk szigorúan tilos. Az olaj- és gázolajmaradványokkal teli kavicsot szennyeződésmentesítés után lehet csak újra felhasználni, Telegden például működik egy ilyen üzem, ahol ezt megteszik.
Az esetet követően a barátkai polgármester csak magyarázkodni tudott: bár elismerte, hogy elvitték a kavicsot, de azt mondta, a CFR képviselőivel szóbeli megállapodásuk volt, 2-3 teherautónyi anyagról. A hivatalos engedélyekről viszont nem mondott semmit, csak hogy majd megnézi a telefonján vagy a hivatalban.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.