// 2025. december 22., hétfő // Zéno

Nem sikerült megállítani az új vírustörzset: már Romániában is igazoltak egy esetet

// HIRDETÉS

A koronavírus újabb változata, amely Angliában ütötte fel a fejét, jóval fertőzőbb, mint az eredeti kórokozó.

Egy giurgiui nőnél mutatták ki pénteken, Bukarestben az országban elsőként a koronavírus új változatát, amely még szeptemberben ütötte fel a fejét Nagy-Britanniában, és amely miatt számos európai ország korlátozta vagy felfüggesztette az Angliából érkező légi járatok beutazását.

A korlátozó intézkedésekkel azonban alighanem elkéstek az EU-s tagállamok, hiszen Olaszországban már karácsony előtt találtak olyan beteget, aki az új vírustörzzsel fertőződött meg, most pedig már nálunk is megvetette a lábát (az új vírustörzs).

A korona új változata szerencsére nem halálosabb, mint az eredeti – a giurgiui hölgy is a betegség enyhe tüneteit mutatja, nem is kellett kórházba utalni – ám a szakértők szerint 70 százalékkal fertőzőbb, mint az eddigi változatok. A nő ráadásul azt állítja, hogy nem járt külföldön mostanában, így alighanem közvetve kapta el, ami azt jelenti, hogy biztosan nem ő az egyetlen, aki az új törzzsel fertőződött meg errefelé.

A közegészségügyi hatóság most azon van, hogy kiderítse, kivel érintkezett a hölgy az elmúlt hetekben, hátha sikerül kinyomozni, kitől kapta el a cuccot.

Cătălin Apostolescu, a Matei Balș Intézet szóvivője szerint könnyen megugorhat az esetszám, ha nálunk is elszabadul(t) az új törzs.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Románia, a csődállam

Szántai János

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján
Krónika

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján

Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?
Főtér

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?

Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók
Székelyhon

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók

Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában
Székelyhon

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában

Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.

// még több főtér.ro