// 2025. június 19., csütörtök // Gyárfás

Nem sikerült eltussolni: nyakon ragadhatta egyik női alkalmazottját a nagybányai börtön igazgatója

// HIRDETÉS

Az áldozat kezében van egy orvosi látlelet a sérülésekről és több hangfelvétel, melyek igazolják, hogy főnöke, a börtönpszichológussal együtt megpróbálta eltussolni az ügyet.

A közalkalmazottak élete sem fenékig tejfel, főleg, ha olyan intézményvezető a felettesük, aki gátlás nélkül képes nyakon ragadni és sarokba szorítani egy vele egyet nem értő nőt. Horia Chiș, a nagybányai börtön igazgatója és az egyik női alkalmazott között úgy elmérgesedett egy régebbi konfliktus, hogy abból országos botrány lett. A nő azt állítja, hogy főnöke fizikailag bántalmazta őt, nyakon ragadta, az ajtónak lökte, majd amikor mindez kitudódott, fenyegetésekkel próbálta meg lebeszélni arról, hogy büntetőeljárásig görgesse az ügyet.

A megfélemlített nő még a támadás napján orvosi látleletet kért a börtönorvostól, majd minden – elviekben békülési szándékkal szervezett – találkozóról hangfelvételt készített, így vannak bizonyítékai a fenyegetésekről, és az incidens körülményei is jobban összeállnak.

Horia Chiș azt javasolta állítólagos áldozatának, hogy ne húzzon újat vele, mert jó viszonyt ápol az országos vezetéssel, és inkább neki fognak hinni. A börtön pszichológusa, Angela Kozma pedig ahelyett, hogy támogatásáról biztosította volna a nőt, megpróbált az érzelmére hatni, félelmet keltve benne az intézmény nyugalmát megzavaró lehetséges eljárás miatt. Csakhogy a nő nem állt le, a felvételeket eljuttatta a sajtónak, innen pedig már nincs visszaút.

A börtönigazgató közleményben reagált a vádakra, azt állítva, hogy a szakmai és etikai szabályalkat felrúgó alkalmazottja csak félre akarja tenni az útból, amihez minden aljas eszközt megragad. Törvénytelenségeire állítólag bizonyítékok is vannak. Az igazgató ugyanakkor azt állítja, hogy nem történt fizikai agresszió, és minden hangfelvételt úgy vágtak meg, hogy igazolja a nő álláspontját.

Bárhogy is történt, az esetet már nem lehet szőnyeg alá söpörni, az biztos.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nemzetkarakterológiai felkiáltás: „Hogy égetne el a tűz, de porig, te rohadék!”

Szántai János

Kérem, találják ki, melyik országban, melyik nemzet tagja gépelte az örökkévalóságba a címbeli átkot. És azt is, hogy az efféle viszonyulás segíti-e az ország, a nemzet gyarapodását.

A parajdi sóbánya, a világegyetem, meg minden

Fall Sándor

Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Belgica-expedíció tagja voltam az Erdélyi Történeti Múzeumban

Sólyom István

Az Antarktisz kutatásában új fejezetet nyitó hajó és legénységének történetét bemutató tárlat szeptember végéig látogatható.

Mennybe ment a román black metál Kolozsváron

Sánta Miriám

A temesvári Dordeduh úgy szólt koncerten, mint az atom.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Tragédiába torkollt egy gyerekcsíny, tíz évbe telhet, mire regenerálódik a Korond-patak – hírmix
Főtér

Tragédiába torkollt egy gyerekcsíny, tíz évbe telhet, mire regenerálódik a Korond-patak – hírmix

Nicușor Dan pedig azt üzente, meg kellene találni a bányászjárás felelőseit.

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin
Krónika

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, de önkénteskedett, és az Istenbe vetett hite átsegítette a nehézségeken.

Csíksomlyón ment mennybe a Bagossy Brothers Company
Főtér

Csíksomlyón ment mennybe a Bagossy Brothers Company

A gyergyói zenekar szombati produkciójával örökre beírta magát a székelyföldi krónikákba.

A házban állt meg az autó, fiatal sofőrje életét veszítette – megrázó felvétel
Székelyhon

A házban állt meg az autó, fiatal sofőrje életét veszítette – megrázó felvétel

Csak nemrég lett nagykorú az a fiatal, aki tegnap este életét vesztette egy balesetben Máramaros megyében, miután autójával belerohant egy házba.

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen
Krónika

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen

A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.

Rengetegen odagyűltek a sínekhez, miután halálra gázolt a vonat egy 17 éves lányt a szomszéd megyében
Székelyhon

Rengetegen odagyűltek a sínekhez, miután halálra gázolt a vonat egy 17 éves lányt a szomszéd megyében

Halálra gázolt a vonat a Bákó megyei Kománfalva városában egy 17 éves lányt.

// még több főtér.ro