És a szexuális életet is igencsak korán kezdik.
Nem akarunk mi a felemelt ujjú, besavanyodott, ezekamaifiatalokozó felnőtt szerepében tetszelegni, de azért kijelenthetjük: nem túl fényes képet fest egy friss felmérés a romániai fiatalkorúak káros szenvedélyeiről: a kutatásból, amelyet Mihai Copăceanu pszichológus készített a Francisc Rainer Antropológiai Intézet égisze alatt, kiderül, hogy a romániai tinédzserek sokkal jobban rácuppantak a dohányzásra és az alkoholra, mint más európai országokbeli társaik.
A felmérésben több mint 10 ezer fiatalkorú vett részt.
Két százalék elektromos cigarettát szív.
Nagy részük – 17,1 százalék – 14 éves korában kezdett el dohányozni, de 11,4 százalék azt mondta: már 13 évesen eldurrantotta az első cigit, sőt 5,9 százalék állítása szerint már 12 évesen átesett a beavatáson.A válaszadók egyharmada mondta azt, hogy nikotinfüggőnek tartja magát, ami 10-20 év múlva jelentős egészségügyi problémákat vetít előre.
Az alkoholfogyasztás terén sem sokkal jobb a helyzet.
A válaszadók közül
több mint felük, 55,1 százalék viszont közölte: 14 éves kora előtt kóstolt először alkoholos italt. Így aztán nem csoda, ha 59,7 százalék már megtapasztalta az alkoholfogyasztás negatív hatásait, a fejfájást, a szédülést, a gyomorfájdalmat és a sugárban hányást.
Az indokok között a szórakozás, a társaság kedvéért való italozás, illetve a gondokról való megfeledkezés is szerepel.
A káros szenvedélyek kialakulásához természetesen nagyban hozzájárul a környezet – vagyis a nagy többség a haverok hatására kezd el cigizni vagy inni.
A szexuális életet is korán kezdik: közel 40 százalék 16 évesen esett át első intim együttlétén, 21,8 százalék 15 évesen, 15 százalék pedig 15 éves kora előtt.
29,5 százalék nem használt óvszert az első szexuális élmény során, 45,9 százalék pedig azt mondja: azóta sem igazán él ezzel a lehetőséggel.
Ami a kábítószereket illeti, a nagy kedvenc továbbra is a marihuána, ezt 15,3 százalék fogyasztja.
A felmérésben összesen 10 114 fiatalkorú vett részt az ország minden megyéjéből, az átlagéletkor 18,97 év. A válaszadók 75,2 százaléka lány, 72,4 százaléka városi környezetben él, 67,5 százaléka gimnazista, 26,3 százaléka egyetemi hallgató, 2,1 százalék elemi iskolai tanuló, míg 2,7 százalék már elvégezte az egyetemet.
A szakember szerint mindehhez nagyban hozzájárul, hogy a mai fiatalok különleges helyzetben vannak: jórészt virtuális világban élnek, soha nem ismerkedhettek ilyen könnyen – csupán egy kattintás révén – kortársaikkal, és sohasem volt könnyű – szintén interneten keresztül – pszichoaktív szerekhez jutni.
Mit is mondhatnánk: nem túl vidám adatok.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.
Magyarország nem sodródik, hanem irányt mutat – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke szombaton Budapesten, a nagyobbik magyarországi kormánypárt, a Fidesz jelöltállító kongresszusán.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.
Egy 43 éves férfi csütörtök éjjel életét vesztette a nagyszebeni tömegközlekedési vállalat egyik autóbuszán. A sofőr szerint csak a végállomáson értesítették, hogy egy utas meghalt, mert többen nem akarták megszakítani az útjukat.
Közel 550 sofőr gépkocsivezetői jogosítványát vonták be szombaton a rendőrök, ezek közül 129-et gyorshajtás, 58-at alkohol hatása alatti vezetés miatt – közölte vasárnap az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!
Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!
További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!
További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!
Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.
Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.
További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.
További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.
Továbbá: megmagyarázta a román digitalizációs hatóság, hogy miért nem lehetett fizetni a Ghișeul.ro platformon. Ezer kilométernél is hosszabb új túraösvényt alakítanak ki a Duna mentén Via Danubiana néven.

Csoda Konstancán – elmúlik a lumbágójuk az orvosoknak a magánklinika küszöbén. Egy 18 éves romániai halálos áldozata is van a svájci tűzvésznek.
Csoda Konstancán – elmúlik a lumbágójuk az orvosoknak a magánklinika küszöbén. Egy 18 éves romániai halálos áldozata is van a svájci tűzvésznek.
Erdélyt elborította a hó, szünet nélkül dolgoznak az áramellátás helyreállításán és a hegyen bajba kerültek mentésén. Egy év alatt komoly mértékben nőtt az illegálisan birtokolt fegyverek száma, a rendőrség közzétette a statisztikát.

A Moldvai Köztársaságnak adományozza régi városi buszait a kolozsvári városháza. Banki alkalmazott segítségével vesztette el megtakarításait egy Olaszországban dolgozó román nő.