// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Nem lesz büntetőkamat, ha lelkiismeretesen fizetjük az adót

// HIRDETÉS

A kormány így növelné a bevételeit a kampánypénzszórás előtt.

A büntetőkamatok elengedésével ösztönzi a kormány, hogy minél több cég és magánszemély fizesse ki maradéktalanul adóját, az erről szóló kormányrendeletet szerdán fogadta el a bukaresti kabinet.

A rendelet szerint a kormány a ki nem fizetett adó kamatának mintegy felét elengedi, a büntetést pedig teljesen eltörli abban az esetben, ha a jogi személyek és a magánszemélyek vállalják, hogy jövő év március végéig, illetve június végéig valamennyi adótartozásukat törlesztik.

A Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök által vezetett bukaresti kormány már többször alkalmazta ezt a kedvezményt, viszont most először ilyen széles körben.

A kormányfő elmondta: a kedvezmények ellenére, az intézkedéstől az adóbefizetések növekedését várják, ezzel az állam többet nyer, mint veszít. Ponta szerint esélyt akarnak adni azoknak a cégeknek is, amelyek a gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe kerültek.

Ponta kifogásolta, hogy az intézkedést a sajtó adóamnesztiának nevezi, mert szerinte ez helytelen kifejezés ebben az esetben.

Az adóhatóság október elején közölte, hogy az első háromnegyed évben 7,8 százalékkal több bevételt szedett be a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Az államkassza növekvő bevételei ellenére a kormány azért próbálja tovább serkenteni az adófizetést, mert januártól 24 százalékról 20 százalékra csökken az áfa, az orvosok és a pedagógusok 25 százalékos béremelésre számíthatnak, de a közszféra többi ágazata számára is jövedelememelést helyeztek kilátásba. Az intézkedések fenntarthatósága érdekében a kormánynak minél több bevételre lesz szüksége jövőre.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro