Hetven egykori parlamenti képviselő és szenátor indított pert, mert tavaly elvették tőlük az átlagosan 5800 lej körüli extra juttatást. Az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek tartja az ezt lehetővé tevő jogszabályt.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) vezette kormány – az RMDSZ támogatásával – még 2015-ben vezette be a parlamenti képviselők és szenátorok számára biztosított speciális nyugdíjat, mely évente tízmillió euró többletkiadást jelent az országnak.
Csak összehasonlításképpen: a havi átlagnyugdíj értéke 1300 lejtől 2000 lejig terjed, megyétől függően. A számokból is kiderül, hogy míg egy átlagos nyugdíjas egy élet munkája után alig tudja fedezni a saját létfenntartását, a honatyák érdem nélkül juthatnak az átlagnyugdíjhoz képest lényegesen magasabb extrákhoz.
Az utóbbi években elsősorban az USR kezdeményezésére történtek próbálkozások a speciális nyugdíj eltörlésére, a többi párt kétkulacsos politikát folytatott ezzel kapcsolatosan. Az RMDSZ például 2021-ben azért nem szavazta meg a speciális nyugdíjak eltörlését, mert úgy vélte,
Az akkori szavazáson 357-en támogatták a törvénymódosító javaslat elfogadását, csak az RMDSZ 30 politikusa nem szavazott. Ettől függetlenül átment a plénumon.
A kilenc tagú alkotmánybíróság csütörtökön állapította meg, hogy a jogszabály alaptörvénybe ütközik. A döntést szavazattöbbséggel hozták meg a talárosok közleménye szerint. A kilenc alkotmánybíró közül hat szavazott a speciális nyugdíjak mellett, egyikük, Daniel Morar viszont tüntetőleg távozott a gyűlésteremből, mert kollégái nem értettek egyet a végérvényes döntés elhalasztásával.
Morar azt állítja, hogy a döntés érvénytelen, mivel az aláírása nélkül nem alkalmazható, ezt azonban cáfolja Augustin Zegrean, az alkotmánybíróság volt elnöke. Tisztázta: a bírák kötelesek részt venni a szavazáson, és a terem elhagyása nem elfogadott gyakorlat. Másrészt halasztásra csak akkor kerülhet sor, ha két alkotmánybíró is egyetért vele.
A hivatalos alkotmánybírósági indoklás szerint a törvényhozóknak tiszteletben kellett volna tartaniuk a sürgősségi eljárás szabályos menetét a módosításkor, betartva a határidőket, ez azonban nem történt meg.
Az előzményhez hozzátartozik, hogy az érintettek közül 70 honatya támadta meg a 2021/7-es törvény módosítását, többek között az Arad, a Fehér, a Beszterce-Naszód, a Kolozs, a Hunyad, a Máramaros, a Szilágy és a Temes megyei törvényszéken.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.
Rálőtt a házkutatásra érkező rendőrökre egy PNL-es önkormányzati képviselő. Majdnem egymillió lejt sikkasztott el egy magánegyetem számláiról egy közgazdász.