// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

Nem lehet megírni egy könyvet 48 óra alatt

// HIRDETÉS

A bíráknak is feltűnt, hogy a börtönökből özönlenek újabban a „tudományos művek”.

Nemcsak hogy feltűnt a Legfelső Bírói Tanácsnak (CSM), de már törvénymódosítást is javasolt az ellen, hogy egyes elítéltek kamu tudományos művekkel rövidítik le a börtönbüntetésüket, nyilatkozta a CSM ma megválasztott elnöke, Mircea Aron bíró.

Tudatában vannak a helyzetnek, ahogy annak is, hogy nem lehet egy könyvet 48 óra alatt megírni, nem minden mű tudományos, amit annak neveznek, és nem minden könyv, ami ki van nyomtatva, mondta Aron. A kamu tudományos művekkel való visszaélés ellen még tavaly törvénymódosítást javasoltak, amit át is küldtek az igazságügyi minisztériumnak, mert hivatalosan az kezdeményezhet törvénymódosítást a parlamentben.

Az Országos Börtönhatóság augusztusi jelentése szerint 2013-2015. között 188 elítélt több mint 400 könyvet írt meg, szerkesztett meg és adott ki. A 254/2013-as számú törvény 96. paragrafusa lehetővé teszi, hogy az elítéltek minden tudományos művel, illetve bejegyzett találmánnyal vagy innovációval 30 napot rövidíthetnek a börtönbüntetésükön. 

Az igazságügyi miniszter, Raluca Prună ma annyit mondott az ügyről, hogy még folyik annak tisztázása, hogyan készültek ezek a művek. Ő személyesen kérte pár napja a börtönhatóságot, hogy hozza nyilvánosságra a listát az elítéltek börtönben írt tudományos munkáiról. További pontosításokkal pedig akkor szolgál majd, mondta, amikor eldöntötte, milyen intézkedéseket hoz az ügyben.

Hogy miként és milyen művekkel léptek tudományos pályára a főként korrupció miatt elítélt politikusok és üzletemberek, arról itt írtunk bővebben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy
Székelyhon

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

// még több főtér.ro