Eddig sem kényeztettek el magyar nyelvű információkkal a prefektúrák, ezután sem fognak. Az igazságszolgáltatás szerint ez így igazságos.
A Maros megyei kormánymegbízotti hivatal pert nyert a román diszkriminációellenes tanács ellen, az ítélet megerősítette, hogy a prefektúrák kisebbségi nyelven – így magyarul – nem kötelesek közzétenni honlapjukon a közérdekű információkat. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács 2012 júliusában marasztalta el a Maros megyei prefektúrát amiatt, hogy honlapján kizárólag román nyelvű információk találhatók. A tanács
Megfogalmazta egyúttal azt az ajánlást a Maros, a Szatmár, a Bihar és a Szilágy megyei prefektusoknak, valamint a Szatmár, a Bihar és a Szilágy megyei önkormányzatok elnökeinek, akárcsak több mint 50 erdélyi település polgármesterének, hogy szüntessék meg a magyar kisebbség tagjait érintő hátrányos megkülönböztetést, és az általuk vezetett intézmény honlapján magyar nyelven is tüntessék fel a közérdekű információkat. Ezekben a közigazgatási egységekben ugyanis a magyar lakosság számaránya meghaladja a 20 százalékot, és ezért joguk van az anyanyelvhasználatra a közigazgatásban.
Első fokon a Maros megyei prefektúra elvesztette a pert a marosvásárhelyi táblabíróságon, most viszont a legfelső bíróság felülbírálta az ítéletet, és helyt adott a prefektúra fellebbezésének. A legfelső bíróság honlapján közzétett ítélet szerint
Asztalos Csaba, a diszkriminációellenes tanács elnöke az MTI-nek hétfőn elmondta: már több ehhez hasonló jogerős ítélet született a legfelső bíróságon, ami azt mutatja, hogy az igazságszolgáltatás korlátozóan értelmezi az anyanyelvhasználatra vonatkozó romániai törvényeket.
Hozzátette: korábban a Kovászna és a Szatmár megyei prefektúra esetében született ítélet, amelyben a bíróság úgy értelmezte, hogy a prefektúrák honlapján közzétett információknak csak egy része minősül közérdekűnek, mégpedig azok, amelyeket a közérdekű információkról szóló törvény is annak minősít. Asztalos Csaba szerint a jogszabály csak minimumot állapít meg, de – mint mondta – az általa vezetett intézmény szerint ha a prefektúrák úgy gondolják, hogy egyéb, a törvény által nem közérdekűnek minősített információkat is közölnek, akkor logikus lenne, hogy ezeket is tüntessék fel a nemzeti kisebbségek nyelvén.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: a többség szerint hiba volt, hogy Nicuşor Dan nem ment el Davosba, a következő napokban pedig megint cudar időnk lesz.