// 2026. március 16., hétfő // Henrietta

Nem kezdődhet el karácsonyi vásár Kolozsváron anélkül, hogy ne legyenek gondok a magyar feliratokkal

// HIRDETÉS

Most az volt a baj a magyar felirattal, hogy aránytalanul volt elhelyezve a románhoz képest, mely rögtön szemet szúrt egyeseknek. Sebtében lecserélték egy …. kétnyelvű feliratra. Ez is valami.

Hatodik nekifutásra sem sikerült elhelyezni különösebb felhajtás nélkül a románnal vagy az angollal egyforma magyar nyelvű táblát a kolozsvári karácsonyi vásár bejáratainál. Pontosabban kitettek egy, a többitől független magyar nyelvű táblát, ráadásul központi helyre, közvetlenül a Szent Mihály-templom felőli főkapu fölé, két román felirat közé.

Ezt azonban aránytalanul nagynak érezték egyes látogatók, amit természetesen jeleztek a szervezők felé. Vajon elköltöztek a határok, eladták Erdélyt a magyaroknak, vagy az RMDSZ fizeti az áramot? – ehhez hasonló költői kérdéseket fogalmaztak meg a feliratot kifogásoló látogatók a sajtóbeszámolók szerint.

A polgármesteri hivatal ismét gyorsan lépett, péntek estétől szombat délelőttig tartott, hogy lecseréljék a táblákat. A központi helyre került egy kétnyelvű – román és magyar – felirat, és megjelent egy újabb magyar felirat is.

Valószínűleg, ha elsőre összejött volna ebben a formában, akkor legfeljebb az angol feliratokat hiányolta volna a közönség, és eltelik az első karácsonyi vásár Kolozsváron, hogy nem az a fő téma, hol vannak – vagy hol nincsenek – a magyar feliratok.

2021-ben egyébként a magyar nyelv csak a menetiránynak háttal, a három kapu közül az egyiken, a román nyelvű kivilágított lógókkal ellentétben, kivilágítatlanul került fel, ezért a kolozsvári többnyelvűségért rendszeresen fellépő Musai-Muszáj csoport a hét folyamán emlékeztette az RMDSZ városi tanácsosait, hogy a normális az lenne, ha a vásár mindhárom kapuján, a románhoz hasonló, kivilágított magyar feliratot helyeznének el. Ne akarják eladni sikerként a menetiránnyal ellentétes oldalon kihelyezett kivilágítatlan „tessék-lássék” magyar feliratokat – kérték.

Rácz Béla-Gergely tanácsos Facebook-bejegyzésében reagált, kifejtve, hogy az RMDSZ-frakció szóban és írásban is kérte a magyar feliratokat, hivatalos kérvényt is benyújtottak az önkormányzathoz. „Minden informális és formális eszközt megragadtunk azért, hogy az idei karácsonyra való felkészülés ne a feszültségről szóljon, hanem az együtt ünneplésről” – fogalmazott.

A vásár péntek este nyílt meg, a program itt követhető.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent
Főtér

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

Hamarosan benyújthatók a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmei
Krónika

Hamarosan benyújthatók a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmei

Ismét benyújthatják a külhoni magyar oktatási intézményekbe járó diákok szülei a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmét. A 2025/2026-os tanévre diákonként bruttó 100 ezer forint jár, a jelentkezéseket elektronikus úton várják.

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…
Főtér

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én
Székelyhon

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én

Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt
Krónika

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt

A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Áll, mint a szikla – a szalmabála ház
Székelyhon

Áll, mint a szikla – a szalmabála ház

Már nem számítanak kuriózumnak Székelyföldön a szalmabála házak, de tény, hogy nem választják túl sokan ezt a fajta építkezést, talán azért, mert ódzkodnak az ismeretlentől: három házba látogattunk el, vendéglátóink pedig az építkezésről meséltek.

// még több főtér.ro