Clotilde Armand férje nekiment a párt kampányfőnökének, mert felesége helyett Soroshoz és az LMBT-aktivistákhoz kötötte a párt arculatát.
Alig telt el három nap azóta, hogy az idén alakult Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a harmadik legfontosabb parlamenti párttá lépett elő, máris hatalmi harcok tépázzák jó hírét. A civakodást a francia Clotilde Armand férje kezdte egy Facebook-bejegyzéssel, melyben az újonc párt belső ügyeit kiteregetve éles bírálatokkal illette az USR kampányfőnökét, és rajta keresztül a vezetőséget. Bár időközben törölte a közösségi oldalról, elég ideig volt nyilvános ahhoz, hogy a sajtó felkapja.
A férj, Sergiu Moroianu azt rója fel az USR kampányfőnökének, Matei Păunnak, hogy a kampány idején szándékosan mellőzte feleségét, Clotilde Armandot. Ő a párt második legismertebb arca, aki a helyhatósági választásokon kis híján megnyerte Bukarest első kerületének polgármesteri tisztségét. Helyette LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű) aktivistákhoz és Soroshoz kötötte a párt arculatát – írja Moroianu.
Szerinte Matei Păun egy vitatott személy, aki önkéntesként érkezett a pártba, de kétes vagyonnal rendelkezik, és a Soros György alapítványi hálózatához köthető Roxana Wring támogatottja. Ez vezetett oda, hogy a PSD ilyen fölénnyel nyert, és az USR pedig nem érte el a 10 százalékot. Azzal is vádolja az USR kommunikációjáért felelő Păunt, hogy óriási pénzeket fizetett ki hamis közvélemény-kutatásokért és tanácsadói szolgáltatásokért, és felhatalmazás nélkül tárgyalt a PNL-vel.
Nicușor Dan pártelnök azt válaszolta a vádakra, hogy Matei Păun önkéntesként, saját idejét nem sajnálva vett részt mindkét kampányban, az országos vezetés, és az ő személyes támogatásával. Mint írta: elszomorította, hogy Sergiu Moroianu az USR politikai ellenfeleivel egy követ fújva, hazug kijelentéseket tett a nyilvánosság előtt.
Clotilde Armand csak annyit reagált, hogy nincs kontrollja afölött, hogy a férje mit ír ki a Facebookra.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.