Egy új jogszabálytervezet szerint a Romániában feldolgozott élelmiszerek kereskedelmi adaléka nem haladhatja meg a 20 százalékot. Sajnos megjelent az első hastífuszos eset az országban.
A pirostojás tudjuk, mitől piros, de vajon tudjuk-e, mitől sárga a csirkehús? Biztosan láttak már a boltok mészárszék-részlegén vagy a hűtőládákban olyan tálcára csomagolt csirkehúst (bőrrel vagy anélkül), amelynek kicsit kukoricasárga színezete volt, főként a zsírosabb részeken. Ha valaki ilyet szeretne vásárolni, megvan rá a lehetősége, aki pedig nem kedveli, az vehet más tenyésztőtől származó terméket.
Egyes vásárlók között viszont az utóbbi időben félelem ébredt, hogy a húst festékkel festik ilyen sárgára. Ezt a félelmet azonban eloszlatják a baromfitenyésztők: a hús mindössze azért sárga színezetű, mert a csirkéket paradicsompürével/paradicsomőrleménnyel, porított körömvirággal, béta-karotinnal (ez például a sárgarépa narancsos színéért felelős provitamin) is táplálják. „Semmi sem illegális vagy veszélyes az emberi szervezetre, mindent szigorúan ellenőriznek” – fejtette ki Lucian Popovici, a jászvásári Avi-Top baromfitenyésztő cég igazgatója.
Az igazgató szerint a sárgás húsú csirkére marketinges megfontolásokból van szükség, ám a technika nem új. Még az 1970-es évekből származik, amikor Románia a Szovjetuniónak szállított exportra tojást. A tojássárgája élénk színét ugyanígy kapta: már akkor is adtak paradicsomőrleményt takarmányként a baromfineveldékben, s amint a szakértők is alátámasztják, szinte semmit nem változott a folyamat a húsiparban. A sárgás hús pedig valószínűleg azért kívánatos egyes vásárlók számára, mert a házias tyúkhúslevesben kioldódott, a tetején aranyló zsiradékra emlékeztet (és arra gondolhatnak, hogy az ilyen húsból hasonlót lehet majd főzni).
Florin Barbu mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter bejelentette, hogy az általa vezetett intézmény csapatával együtt olyan jogszabálytervezetet alkotnak meg, amely előírja, hogy a Romániában feldolgozott mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kereskedelmi adaléka nem lépheti túl a 20%-ot.
Azokra a termékekre viszont, amelyek importból származnak, a kereskedők annyi kereskedelmi adalékot tehetnek, amilyet akarnak. Barbu szerint a hazai agrár- és élelmiszeripari termékeknek magasabb a kereskedelmi adalékuk a kiskereskedelmi üzletekben, mint az importból származóknak, és ezen változtatni kell. Emlékeztetett arra, hogy az INS adatai szerint a fogyasztói árindexek azt mutatják, hogy 2023-ban és 2024-ben, amióta a kereskedelmi többlet felső korlátozása működik, a termékek ára 8 és több mint 28% között csökkent.
Romániában tavaly 3 hastífuszos megbetegedést regisztráltak, az idén ez az első (szerencsére). A mostani esetet Bukarestben regisztrálták – a beteg Ázsiában kapta el a fertőző betegséget.
Dr. Simin Aysel Florescu, a fővárosi Victor Babeş Fertőző Betegségek Kórházának menedzsere szerint a betegség védőoltással tökéletesen megelőzhető, de sajnos az a négy beteg nem kapott tífusz elleni védőoltást, mielőtt azokba az országokba utaztak volna, ahol elkapták. A betegség, ha nem kezelik időben, akár halálos kimenetelű is lehet a betegek számára. A tavalyi, előző három fertőzött afrikai országokból érkezett.
A tífusz egy emésztőszervi úton terjedő betegség, amelyet a Salmonella typhi nevű baktérium okoz, innen a tífusz elnevezés, és a baktériummal szennyezett víz vagy élelmiszer fogyasztásával, vagy piszkos kézzel terjed. A szakember azt javasolja, hogy legalább egy hónappal előtte oltassuk be magunkat tífusz ellen, ha olyan országba akarunk utazni, ahol fennáll a fertőzés veszélye. További részleteket a HotNews portálon lehet olvasni a megelőzés lehetőségeiről.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?
További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.
További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.
Komoly vádakat emeltek és házkutatások tartottak egy Temes megyei öregotthon állapotának kapcsán. Meglepő összegeket szednek be a kéregetők az utcán.
Komoly vádakat emeltek és házkutatások tartottak egy Temes megyei öregotthon állapotának kapcsán. Meglepő összegeket szednek be a kéregetők az utcán.
Tizenhét év után találkozott halottnak hitt édesanyjával egy fiatal nő. A gatyájuk is rámegy a bukarestieknek és a Brassó megyeieknek az albérletre.