// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Nem kell aggódniuk a rezidens orvosoknak az ösztöndíj miatt

// HIRDETÉS

Ezt az egészségügyi miniszter jelentette ki azt követően, hogy a Dacian Cioloș által alapított Románia 100 platform éppen az ellenkezőjére hívta fel a figyelmet.

Florian Bodog egészségügyi miniszter vasárnap biztosította a rezidens orvosokat, hogy továbbra is meg fogják kapni ösztöndíjukat. Az egészségügyi tárca vezetője ezzel a Románia 100 platform felvetésére reagált, miszerint a rezidens orvosok arról értesültek, hogy július elsejétől, vagyis az új bértörvény életbe lépésétől kezdve már nem fogják megkapni a 670 lejes ösztöndíjat.

Az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozó Florian Bodog azt mondta: az általa vezetett tárca illetékes igazgatósága már felvette a kapcsolatot a munkaügyi minisztériummal ebben az ügyben.

„Van egy vita arról, hogy az ösztöndíjak kiadhatók-e vagy sem, de én biztosíthatom önöket, hogy a kormány szándékai között nem szerepel a rezidens orvosok jövedelmének csökkentése, éppen ellenkezőleg. Engem arról tájékoztattak, hogy két jogszabály is van, amelynek alapján továbbra is folyósíthatjuk a rezidensek ösztöndíjait.”– jelentette ki Florian Bodog.

A Dacian Cioloş volt kormányfő által létrehozott Románia 100 platform magyarázatot kér az egészségügyi minisztériumtól amiatt, hogy több rezidens orvos jelzése szerint július elsejétől, vagyis az új bértörvény életbe lépésétől kezdve már nem fogják megkapni a 670 lejes ösztöndíjat.

A Románia 100 platform hivatalos oldala arra hívja fel a figyelmet, hogy a Szociáldemokrata Pártból (PSD) és Liberálisok és Demokraták Szövetségéből (ALDE) álló többség a 2017. júniusában elfogadott, 153-as törvénnyel visszavonta azt a 2013. novemberében elfogadott, 103-as sürgősségi rendeletet, amely előírta, hogy az állami egészségügyi intézményekben dolgozó rezidens orvosok, fogorvosok és gyógyszerészek, akiknek havi bruttó fizetése kisebb, mint 3.000 lej, havonta 670 lejes rezidensi ösztöndíjban részesülnek.

A Románia 100 platform adatai szerint, 2016-ban több mint 15 ezer rezidens orvos dolgozott a egészségügyben. A közvélemény-kutatásokból ugyanakkor az derül ki, hogy az orvosit végzett fiatalok mintegy 85%-a külföldön keresne állást – olvasható a platform weboldalán.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro