// 2025. december 24., szerda // Ádám, Éva

Nem jutott pénz a magyar kulturális rendezvényekre

// HIRDETÉS

Menesztik a Román Kulturális Alap igazgatóját, miután kiderült, hogy huszonhét támogatott kulturális rendezvény között egyetlen magyar jellegű sem található. Igaz, még az RMDSZ kormányra lépése előtt bírálták el a pályázatokat.

A Román Kulturális Alap április 9-én tette közzé az idei első pályázatok eredményét. Kiderült, hogy a huszonhét támogatott kulturális rendezvény között egyetlen magyar jellegű sem található. Nem nyert támogatást a Vásárhelyi Forgatag és mellékeseményei, a Maros Megyei Múzeum, a nagyváradi Szent László Napok, a sepsiszentgyörgyi Lajtha László Alapítvány és a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület sem.

Az szakhatóságnál a Székelyhon.ro megkeresésére leszögezték, szó sincs diszkriminációról, hiszen korábban Erdélyből is voltak győztes pályázatok, az elbírálóbizottság pedig idén is a honlapon is közzétette feltételrendszer alapján döntött.

Hegedüs Csilla, a kulturális minisztérium nemrég kinevezett államtitkára viszont közleményt adott ki a délután folyamán, amelyben jogosnak véli a felháborodást. „Sajnos ez nem meglepő, hiszen gyakorlattá vált az, hogy a minket érintő kérdésekben mások döntenek nélkülünk. Amikor a tárcát nem RMDSZ-es politikus vezette, jóformán kizárták a támogatottak köréből a kisebbségi kulturális szervezeteket. A pályázatok elbírálását március elején kinevezett elbíráló bizottságok végezték, akkor, amikor az RMDSZ még ellenzékben volt. A döntések utólagos megváltoztatását a törvényes előírások nem engedik” – foglalt állást az ügyben.

Hozzátette: következő hetekben új igazgatót neveznek ki a Román Kulturális Alap élére.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter
Krónika

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter

Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…
Főtér

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro