Leszavazta a képviselőház a DNA kérését.
Elutasította szerdán a képviselőház plénuma a Borbély László elleni bűnvádi eljárás beindítására vonatkozó kérést, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) indítványára a legfőbb ügyészség nyújtott be.
A képviselők titkos szavazáson, 154-125 arányban leszavazták Borbély mentelmi jogának megvonását, öten tartózkodtak.
Az alsóház jogi bizottsága két héttel ezelőtt jóváhagyta a főügyészségi kérést.
Borbély László a plénum előtt mondott beszédében „egyértelmű visszaélésnek” nevezte az őt érintő korrupciós ügy újranyitását.
Borbély László egykori környezetvédelmi minisztert, az RMDSZ politikai alelnökét azzal gyanúsította a DNA, hogy tárcavezetőként három ízben is hagyta magát megvesztegetni. Először 2011-ben egy Szatmár megyei üzletembertől 80.952 lej értékben fogadott el lakásfelújítási és – berendezési munkálatokat, cserébe elérte, hogy a minisztérium alárendeltségében működő vízügyi hatóság előnyös állami szerződéseket kötött az üzletember cégével.
Másodszor a gyanú szerint ugyanabban az évben 112.199 lej értékben végzett lakásátépítési munkálatok fejében előnyös állami megrendelésekhez juttatott egy ákosfalvi üzletembert.
A DNA szerint Borbély szintén 2011-ben 50 ezer eurót kapott két cég ügyvivőjétől, ugyancsak állami szerződések fejében.
Borbély László 2012 áprilisában meggyanúsítását alaptalannak minősítette, de lemondott miniszteri tisztségéről, hogy a gyanú ne árnyékolja be a kormány tevékenységét. A képviselőház 2012 szeptemberében elutasította a DNA kérését, amelyben az bűnvádi eljárást kezdeményezett az RMDSZ politikusa ellen, az idei év elején azonban ismét megnyitotta az ügyet.
Ugyanebben az ügyben a DNA tavaly januárban vádat emelt három másik gyanúsított – Szepessy Szabolcs volt miniszteri tanácsos, Ioan Ciocan Szatmár és Molnár Antal Maros megyei üzletember – ellen.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.