// 2026. június 13., szombat // Antal, Anett

Nem hiszi el, mennyit visznek haza a legjobban kereső romániai bankárok

// HIRDETÉS

Gyanítjuk, hogy nem ők rontják a közműszámla-fizetési hajlandóságra vonatkozó statisztikákat.

Lehet irigykedni: Romániában két olyan bankár is van, aki egyenként egymillió eurót visz haza évente. És mindezt legálisan, lepapírozva, jövedelemként. A két szerencsés bankár egyike a banki csúcsvezetés tagja, a másik pedig befektetési szolgáltatásokat nyújtó intézmény élén állhat – közölte az Európai Bankhatóság (EBA) adataira hivatkozva a Ziarul Financiar. 

Hogy ez az összeg lebontva a mindennapok szintjére mennyi? Nos, a két bankár havi keresete 83 ezer eurónak felel meg, vagyis naponta négyezer euróval növekedik a számlájukon levő összeg. Ez a romániai nettó átlagkereset kétszázszorosa.  

Az Európai Bankhatóság sem a bankárok, sem a pénzintézetek nevét nem közölte, azonban gyanítható, hogy ekkora jövedelemmel csakis az öt legnagyobb romániai bank vezetői közül kerülnek ki, ahol a havi bérek megközelítőleg 30 ezer eurós összegnél kezdődnek.

A románok most büszkék lehetnek, mivel Görögországban mindössze egyetlen hasonló bankár van, és a jóval tehetősebb – igaz, lényegesen kevesebb lakosú – Finnországban is mindössze kettő.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit
Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Bejelentették az első tusványosi fellépőket
Krónika

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo
Főtér

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén
Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?
Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval
Székelyhon

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval

Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.

// még több főtér.ro