// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla

Nem hatotta meg a bírákat a gyereket brutálisan földhöz csapó vajdahunyadi férfi magyarázata

// HIRDETÉS

Úgyhogy most egy ideig egy zárt helyen elmélkedhet.

Hiába próbálta kimagyarázni tettét az a 29 éves vajdahunyadi férfi, akit még vasárnap este vettek őrizetbe, miután egy játszótéren brutálisan a földhöz vágott egy 13 éves fiút, ami miatt az súlyos koponyasérülést szenvedett: hétfőn este kíméletlenül 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték.

Mint megírtuk, a férfi azt követően esett neki a gyereknek, hogy az összeszólalkozott az ő 7 éves nevelt fiával.

A nyomozás részleteit ismerő források szerint a férfi azzal próbálta tettét magyarázni, hogy a 13 éves fiú megütötte a kisebbiket, akivel egyébként már régebb óta haragban voltak.

Ekkor elemi düh öntötte el, és nekiesett a nagyobbik gyereknek. Majd a kisebbiknek is.

A bántalmazó a kihallgatás során sírva fakadt, azt állította, hogy indulatkezelési problémái vannak, és pszichiáterhez akar menni.

A férfi, aki ellen súlyos testi sértés, családon belüli erőszak és garázdaság miatt indult eljárás, amúgy szegény családból származik, jelenleg a vajdahunyadi önkormányzat alkalmazottja, a 7 éves gyerek, aki a parkban volt, az élettársa előző kapcsolatából származik, van még egy gyereke, ráadásul az élettársa jelenleg is terhes.

Mindez azonban nem változtat a tényen, hogy a gyerek nyakszirtsérülést szenvedett, és súlyos állapotban van.

Kezelőorvosa szerint a sérülés, amely nyomán az eszméletét is elvesztette, emlékezetkiesést is okozhat.

A fiú állapota ugyanakkor stabil, jelenleg a sebészeten ápolják, de állapotának alakulása függvényében előfordulhat, hogy át kell majd szállítani az idegsebészetre.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro