Amíg a DNA vizsgálja az iskolaalapítás körülményeit, teljesen bizonytalan a tanintézmény helyzete.
A tanfelügyelőség utasítása értelmében nem fogadhatja az elemi iskolába beiratkozók dossziéit a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium – tudósít a Vásárhelyi Hírlapra hivatkozva az MTI.
Amint a marosvásárhelyi napilap közölte: a tanfelügyelőség honlapján megjelent listán szerepel ugyan a Római Katolikus Gimnázium, de nincsen megjelölve, hogy mely utcákban lakó gyermekeknek kellene ide iratkozniuk. Ehelyett az a megjegyzés szerepel, hogy ez
Székely Szilárd, az iskola ideiglenes igazgatója a lapnak elmondta: hétfőn reggel az iskolai beiratkozások időszakának a kezdetén telefonon hozták tudomásukra, hogy nem fogadhatnak beiratkozókat addig, „amíg ilyen bizonytalan az iskola helyzete”. Hozzátette: érdeklődők lennének, már hétfőn több szülő jelentkezett a szükséges iratcsomóval, de kénytelenek voltak elutasítani őket. Székely Szilárd reményét fejezte ki, hogy mihamarabb megoldódik az iskola helyzete.
Az iskola alapításának ügyében vizsgálódó DNA folytatta a szülők meghallgatását, és a Maszol.ro értesülése szerint hétfőig több mint száz szülőt hallgatott ki.
Az egyik szülő kihallgatásán részt vevő Kincses Előd ügyvéd az MTI-nek kedden elmondta: egyértelmű a DNA túlkapása. Hozzátette, hogy az ügyészség az iskolaalapítás során elkövetett állítólagos törvénysértést vizsgálja, és a szülőket – akik a már megalakult iskolával kerültek jogviszonyba – semmiképpen nem lehet az intézmény létrehozása körülményeiről kérdezni.
Kincses Előd egyértelműnek tartotta, hogy
eltántorítsa őket attól a szándékuktól, hogy gyermekeiket a katolikus gimnáziumba járassák. Hozzátette, azt sugallják a szülőknek, hogy gyermekeik két évig nem létező iskolába jártak, és nem fogják elismerni a tanulmányaikat. „Volt olyan szülő is, akivel azt közölték, hogy a gyereküket is ki fogják hallgatni” – jegyezte meg.
Kincses Előd az MTI-nek elmondta: a szülők kérésére ezen a héten az Országos Bírói Tanácshoz fordul a DNA megfélemlítési kampányának ügyében.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.