// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Nem elég a tanárok bérére kiutalt pénz Hargita megyében

// HIRDETÉS

Ezért a prefektus és a főtanfelügyelő is a több pénzt kér.

Megdöbbentő helyzet állt elő Hargita megyében: az oktatási minisztérium által kiutalt pénzösszeg nem volt elegendő a megye tanügyi alkalmazottainak márciusi béreire. A prefektus és a megyei tanfelügyelőség a helyzet megoldását sürgeti.

Jean-Adrian Andrei, a megye prefektusa közölte, felkérte az oktatási minisztériumot a probléma orvoslására. Kiderült ugyanis, alaposan elszámolták magukat: a márciusi bérekre 2,9 millió lejjel kevesebbet utaltak ki, mint amennyire szükség lett volna.

A prefektus azt is elmondta, hogy mind a speciális, mind a közoktatásban dolgozók esetében a bérkeret egyharmada az erre jóváhagyott költségvetésnek, és

nem fedezi a tanintézetek szükségleteit, főleg úgy, hogy átlagosan 20 százalékkal emelték a fizetéseket,

Petru Gârbea főtanfelügyelő szerint a tanügyminisztérium által kiutalt összeget a fejkvóta alapján számolták ki, azonban ez – a helyi jellegzetességek miatt – Hargita megye számára nem elégséges.

„A mi iskoláink kisebbek, kevesebb a diák is, a vidéki iskolák nem egy épületben működnek, a központi intézmény alárendeltségébe több egység tartozik, amelyek kicsik, és távol vannak egymástól. Az 5-8. osztályos diákokat kisbusszal szállítjuk, de az óvodásokat és 1-4. osztályosokat nehéz és veszélyes szállítani, amit nem igazán értenek meg. Ez egy helyi jellegzetesség, amelyet figyelembe kellene venniük” – magyarázta a főtanfelügyelő.

Az oktatási tárcához benyújtott igénylések nyomán az alapok egy részét átutalták, de

még szükség volna mintegy 500.000 lejre.

A főtanfelügyelő arról tájékoztatott, hogy az alkalmazottak megkapták fizetésüket, a tb-járulék befizetése terén azonban vannak elmaradások. Hozzátette, leépítésekre is lehet számítani, hogy csökkentsék a személyzeti kiadásokat. Ugyanakkor azt kérik a minisztériumtól, hogy gondolják újra a fejkvótarendszert.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro