Megint nem sokon múlott a tragédia.
Úgy tűnik, a falra hányt borsó szuper tapadóképességgel rendelkezik azon figyelmeztetésekhez képest, amelyekben az illetékes hatóságok arra hívják fel a kedves városi turisták figyelmét, hogy ha a hegyekbe utaznak, és medvével találkoznak, akkor ne akarjanak minden áron szuperközeli fényképet készíteni róla.
Ehelyett inkább próbálják minél messzebbre elkerülni, és lehetőség szerint értesítsék a hatóságokat a 112-es sürgősségi hívószámon.
Sőt a korábban pórul járt turistákról készült felvételek sem hatnak elrettentő erővel.
Ezt bizonyítja az a videó is, amely hétfőn került fel a videómegosztóra, és amelyen éppen az látható, hogyan járhat pórul az, aki azt hiszi, hogy az élő medve is olyan ártatlan és szelíd jószág, mint egy plüssmaci.
A Transzfogarasi úton készült felvételen az látható, ahogy a rövidnadrágos alak centiméterről centiméterre araszol az út mentén ülő medve felé, és jóformán beletolja az arcába a telefonját, hogy a lehető legjobb felvételt készíthesse róla.
A medve egy ideig tűri, amikor azonban úgy érzi, hogy túlságosan nagy mértékben behatoltak a biztonsági zónájába, hirtelen visszavág.
Elképesztő fürgeséggel pattan fel, majd kilő, és nekiront a turistának, aki csak annyira képes, hogy kapálózva, tántorogva hátráljon.
A szerencséje az, hogy a medve csak figyelmeztetni akarta: csupán centiméterekre tőle megállt, és visszavonult.
Hiszen a paparazzóskodással kapcsolatos álláspontját sikerült így is éppen eléggé hangsúlyosan kifejeznie.
A felvételen – amelynek készítői nem válogattak a fotózni akaró turistára használt jelzők között – látható, amint a férfi megszégyenülten kullog az autója felé.
A rövidnadrágja tartalmáról nincs információ.
Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.
A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.
Egy 17 és egy 22 éves fiatal vesztette életét egy kedden hajnalban történt balesetben Teleorman megyében. Az autó, amelyben utaztak, előbb egy fának, majd egy villanyoszlopnak csapódott.
A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.
Nem tettek jót az esőzések a Korond-patak elterelésének, hiszen a kialakított vezetékrendszer nem tudja elnyelni teljes egészében a megnövekedett hozamot. A történtekről nem tartottak sajtótájékoztatót, de a munkapont vezetője nyilatkozott lapunknak.
… hét focicsapatnyi alkalmazott mondott fel az európai beruházások minisztériumában… és egy kis hazai abszurd: egy mozdony otthagyta pár vagonját a síneken és tovarobogott.

Nyugdíjas búcsúztató 48 éves korban? Na még mit nem?! Az áfakulcs-emelés miatt akár 4,5 lejjel is drágulhatnak a vonatjegyek.

Az úthasználati díj jócskán megdrágul, a pénzügyminiszter szerint pedig az ANAF diszfunkcionális.
Az úthasználati díj jócskán megdrágul, a pénzügyminiszter szerint pedig az ANAF diszfunkcionális.
A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.
A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.
Törött higanyos lázmérőt dobott a kukába egy nő, büntetőeljárás lett belőle. Féltékenységből gyújtotta fel volt barátnője autóját egy férfi.

Nicușor Dan kihirdette az első megszorítás-csomagról szóló törvényt, és idén csak Brassó megyében 45 medvét kellett eddig kilőni.

Egy Arad megyei gyermekotthonban több gyereket bántalmaztak. Nevetségesen rég frissítették a romániai nagykövetségek weboldalain szereplő hirdetéseket.

Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.

Eközben az alkotmánybírák lesöpörték az AUR megszorítás-ellenes keresetét, a fogyasztóvédelem szuper szigorú vezetőjét pedig korrupciós perbe fogták.

… de nem baj, mert a román nép kétharmada úgyis Nicolae Ceaușescut imádja… és a környezetvédelmi miniszter asszony a medvepártiakat és a medveellenzőket is magára akarja haragítani.