// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Nem bízik az alkotmánybíróság a szenátusban

// HIRDETÉS

Az alkotmánybíróság arra kötelezi a szenátust, hogy a hivatalos közlönyben jelentesse meg határozatát a korrupcióval vádolt Dan Șova mentelmi jogával kapcsolatosan.

A kormánypárti șova - Victor Ponta miniszterelnök volt kampányfőnöke - ügyében két hete szavaztak a szenátorok. A jelenlévők többsége támogatta ugyan a politikus kiadását, a szenátus vezetése mégis azt közölte, hogy nem lehet őrizetbe venni Șovát, mert a voksolásnál nem volt meg a minősített többség, vagyis a szenátus teljes létszámának fele plusz legalább egy szavazat.

Közben kiderült, hogy csak a szenátus házszabálya, valamint a szenátorok és képviselők jogállását szabályozó törvény kér minősített többséget egy törvényhozó őrizetbe vételének engedélyezésénél, az alkotmányban viszont egyszerű többség szerepel.

A nagy politikai vihart kavaró ügyben többen is alkotmányossági óvást emeltek. Az alkotmánybíróság a Legfelső Bírói Tanácsnak (CSM) adott igazat, amely azt kifogásolta, hogy a szenátus mindössze egy közleményt adott ki az ügyben, holott

döntéséért egy hivatalos határozatban kellett volna felelősséget vállalnia.

Az alkotmánybíróság szerdán elutasította Klaus Iohannis államfő beadványát, aki mulasztással vádolta a törvényhozást. A parlament ugyanis a Șova-szavazás óta eltelt időszakban az alkotmányos előíráshoz igazította a szenátus házszabályát és a szenátorok és képviselők jogállását szabályozó törvényt. Az államfő alkotmányos panasza így időközben okafogyottá vált.

A Iohannishoz közel álló jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) hivatali visszaéléssel vádolta Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnököt, amiért egy úgymond alkotmányellenes szabályzatra hivatkozva akadályozta meg a befolyásos kormánypárti politikus őrizetbe vételét. A PNL a Șova-ügyben rendezett szavazás eredményének újraértelmezését kérte a taláros testülettől, ez azonban elutasította illetékességét.

Az alkotmánybíróság szerdán elfogatott határozatai nyomán még

nem egyértelmű, hogy a korrupcióellenes ügyészség rács mögé küldheti-e majd Dan Șovát.

A hírtelevíziókban megszólaltatott elemzők közül többen arra számítanak, hogy amennyiben megjelenik a hivatalos közlönyben a Șova őrizetbe vételét elutasító szenátusi határozat, azt - alkotmányellenes lévén - meg fogja semmisíteni az alkotmánybíróság, és így újabb szavazásra lesz szükség.

A Dan Șova körüli politikai botrányban az Egyesült Államok, Nagy Britannia és Hollandia bukaresti nagykövetsége is állást fogalt. Rámutattak: elvárják a bukaresti parlamenttől, hogy ne akadályozza az igazságszolgáltatást.

Fotó: cronicadeiasi.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro