// 2026. február 8., vasárnap // Aranka

Nem bántják az infótörvényt

// HIRDETÉS

Csak feljavítják – ígérte a kormányszóvivő.

Kiszivárgott, hogy a kormány hozzányúlna az újságírók számára legismertebb számú, az 2001/544-es törvényhez, amely a közérdekű információkhoz való hozzáférést szabályozza. A PressOne portál által megszerzett dokumentumokból az derül ki, hogy a kormányon belül zajló egyeztetési folyamatban az egészségügyi minisztérium két munkatársa azt javasolta, jobb lenne az egész törvényt megszüntetni, annyi munkát jelent az állami szféra alkalmazottainak.

A kormánynak nem áll szándékában hatályon kívül helyezni a törvényt, csak módosítani akar rajta, hogy hatékonyabb legyen –nyilatkozta pénteken Alina Petrescu kormányszóvivő. 

„A társadalmi párbeszédért felelős minisztérium több közintézmény képviselőjével is tanácskozott, és rávilágítottak a törvény hiányosságaira, ezért a minisztérium kikérte minden közintézmény véleményét. Most ezeket várjuk. Hogy mi ezzel a cél? Semmiképp sem a közérdekű információkhoz való hozzáférés korlátozása, ellenkezőleg, éppen ennek megkönnyítése” – nyilatkozta Petrescu a kormányülést követően. A kormányszóvivő egy példát is mondott:

„Néha felbukkannak olyan közérdekű témák, amelyek kapcsán nagyon sok megkeresés érkezik az állampolgárok, a sajtó részéről, és ezek mind a közintézményekhez kerülnek. Az alkalmazottaknak pedig kötelességük mindegyik kérésre külön válaszolni. A lényeg az lenne, hogy a törvényt úgy módosítsuk, hogy egy közérdekű téma kapcsán a közintézmények tüntethessék fel honlapjukon az adott információkat. Így a lakosság is egyszerűbben hozzáférne ezekhez, és a hivatalnokoknak sem kellene külön válaszolniuk mindenkinek ugyanazokra a kérdésekre” – magyarázta Alina Petrescu.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak
Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést
Főtér

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

// még több főtér.ro