// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Nem akar többé a ditróiak szószólója lenni a katolikus segédlelkész

// HIRDETÉS

Közben az is kiderült, mit várnak el a helybéliek a Ditrói Pékség vezetőségétől.

Nem akar többé a helybéliek felháborodásának szószólója lenni a gyergyóditrói katolikus segédlelkész a Ditrói Pékségnél alkalmazott Srí Lanka-i vendégmunkások miatt hetekkel ezelőtt kirobban ügyben. Bíró Károly azt mondja: ígértet tett Jakubinyi György nyugalmazott érseknek arra, hogy nem vállal tovább szerepet az ügyben és ehhez tartja magát. Mint ismeretes, a ditrói botrány kirobbanása után a nyugalmazott érsek kiadott egy állásfoglalást, amelyben megrótta Bíró Károlyt és elhatárolódott megnyilvánulásaitól. A segédlelkész a vendégmunkások alkalmazása kapcsán több ízben is – többek között misén – az egyik hangadója volt az elégedetlenkedőknek.

A ditróiak közül több mint kétezren írtak alá egy petíciót, amelynek megírásáról a február 1-jei falugyűlésen határoztak és amelyet kedden adtak volna át a Ditrói Pékség vezetésének.

Bíró Károly utolsó tevékenysége lett volna az aláírásgyűjtést követően, hogy átadja a pékség vezetőinek a petíciót. Ennek érdekében kedden délelőttre megbeszélést szerveztek, ahol jelen voltak a petíció kezdeményezői és a község elöljárói. A pékség vezetői azonban nem jelentek meg. A petíció célba juttatására Puskás Elemér polgármestert kérték fel.

A ditróiak kilenc pontban fogalmazták meg a petícióban panaszaikat és elvárásaikat a Ditró Pékség irányába. A dokumentum elején az aláírók hangsúlyozzák: nem a vendégmunkásként foglalkoztatott Srí Lanka-i pékek itt tartózkodásával van problémájuk.

Nézze meg a Székelyhonon, mit tartalmaz a kilenc pontos petíció.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Krónika

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

// még több főtér.ro