// 2026. február 6., péntek // Dorottya, Dóra

Néhány hónapig még csak Debrecenből vagy Budapestről repülhetnek külföldre a váradiak

// HIRDETÉS

Esetleg Kolozsvárról.

Vagy várniuk kell, vagy a környező repülőterek kínálatából kell válogatniuk azoknak a váradiaknak, akik külföldi úti célok felé szeretnének repülni: az előzetes ígéretek ellenére nem decembertől, hanem márciustól indulnak újra a külföldi járatok a város nemrég felújított repteréről.

A Bihar megyei önkormányzat szerdán este közölte, hogy a Tarom román nemzeti légitársaság vezérigazgatója, Wolfgang Wolf októberi kijelentéseivel ellentétben a barcelonai és olaszországi járatokra tavaszig kell várni, nem december elejéig: csupán március 25-én indulnak.

A megyei önkormányzat szóvivője a barátságtalan politikai nyilatkozatok és újságcikkek számlájára írja a késlekedést. Ezzel arra utalt, hogy a várost egyedül irányító liberálisok és hűséges sajtójuk magyarellenes felhangoktól sem mentes bírálatokkal illették a repülőteret működtető, RMDSZ-es irányítású megyei önkormányzatot.

Amely persze nem feltétlenül ártatlan az ügyben, Pásztor Sándor, a megyei önkormányzat elnöke ugyanis a mai napig is adós azzal a válasszal, hogyan tehette meg büntetlenül az ír Ryanair fapados légitársaság, hogy a további járatbővítésekre vonatkozó előzetes ígéretek ellenére derült égből villámcsapásként úgy döntött, hogy idén október végétől az összes külföldi járatát felfüggeszti.

Az önkormányzat minden esetre most ismét csak azt ígéri, hogy márciustól két légitársaság is indít majd külföldi járatokat Váradról. Azt ugyanakkor nem pontosítják, hogy ebben a Tarom is benne van, vagy két másik cégről van szó.

A Ryanair Barcelonába, Londonba, Milánóba, Düsseldorfba és a Münchenhez közeli Memmingenbe üzemeltetett járatokat a városból.

Jelenleg a Blue Air román fapados légi társaság is jelen van Nagyváradon, de – akárcsak a Tarommal – csak Bukarestbe lehet vele utazni. Korábban meglebegtették, hogy ők is indítanának Nagyváradról külföldi járatokat, ez azonban egyelőre még várat magára.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro