// 2024. október 5., szombat // Aurél
Nem kartoték-adat

Négy percbe sűrített tömény Erdély: dalban mondják el, miért vállaljuk magunkat a népszámláláson (VIDEÓval)

Kedvelt erdélyi előadóművészek működtek közre, hogy mindekihez eljusson az üzenet.

Miközben aggódva követjük figyelemmel az ukrajnai eseményeket, azért ne feledjük, hogy népszámlálás közeleg Romániában, mely az erdélyi magyar közösség számára (is) meghatározó. Ha esetleg mégis elfelednénk, az RMDSZ által indított magyar népszámlálási kampány himnusza emlékeztet arra, hogy miért fontos vállalni identitásunkat. Ebben neves erdélyi előadóművészek, a legszebb erdélyi tájak díszlete előtt, jellegzetes élethelyzetek felelevenítésével, lelkes üzenetet közvetítenek:

„Ezer kérdésből egy van, ami biztos válaszra vár. Élhetünk boldogan, élhetünk bárhogyan, ha szólít a szíved, mondd el! Hogy itt élünk, álmodunk, egymáshoz tartozunk, és tudjuk, hogy ébredni kell. Te is vállald, aki vagy!”

A himnuszban többek között olyan kedvelt erdélyi énekesek és zenekarok szerepelnek, mint Bagossy Norbert, Keresztes Ildikó, Dancs Annamari, Baricz Gergő, Koszorús Krisztina (Koszika), Vizi Imre, Ferenczi Kamilla, László Attila, Szabó Előd vagy a Tokos Zenekar. (A teljes stáblista megtekinthető a Youtube-videó leírásában). A himnusz kezdeményezői fontosnak tartották, hogy mindenki megszólítva érezhesse magát, „a szegények és a gazdagok, a falusiak és a nagyvárosiak, a modern és hagyományos értékeket vallók, a fiatalok és idősek, továbbá magukra ismerjenek a bánságiak, a partiumiak és a székelyek is, de az etnikai határon lévő, román-magyar vegyes családban vagy szórványban élők is”. A klip egyébként hozza az ehhez hasonló kampány- vagy mozgósító produkciók kicsit erőltetett hangulatát. Technikailag szépen kicsiszolt alkotás, a zenei rész hangzása, keverése mondhatni tökéletes és a látvány is nagyon áramvonalasra fényképezett, de nem tudja elkerülni a szokásos erdélyi közhelygyűjtemény csapdáját. Van itt népviselet, pálinka, kastély, vidám magyarnapozás, idős kalapos bácsi, National Geographic-stílusban filmezett erdélyi tájak, de itthon, boldogan tevékenykedő, táncoló, sportoló, vagy egyebet csináló erdélyi emberek, fiatalok is. Az mindenképpen kicsit furán hat, hogy régóta Magyarországra költözött előadók is énekelik, hogy „itt élünk” és vállaljuk magunkat, de az alkotók szándéka valószínűleg az erdélyiség és a magyarság hangsúlyozása és vállalása volt az Erdélyben széles körben ismert, elszármazott énekesek klipbeli részvételén keresztül. Idén először lesz magyar nyelvű kérdőív, és most először lesz online önkitöltési lehetőség is, ezekhez kapcsolódik a himnusz premierje is. Önnek hogy tetszik?

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro