// 2025. szeptember 11., csütörtök // Teodóra

Négy napja nyílt, mégsem tud több fertőzöttet fogadni a temesvári moduláris kórház

// HIRDETÉS

Sürgős bővítésre van szükség Kolozsváron is, néhány súlyos beteget Nagyváradra kellett szállítani helyhiány miatt.

Temesváron három hónappal ezelőtt, katonai igazgatással alakítottak ki egy moduláris kórházat az egyik stadionban, melyről korábban azt mondták, hogy 56 ággyal fog rendelkezni, köztük négy helyet az intenzív terápiás ellátásra szoruló betegeknek tartanak majd fenn. A karanténba/izolációba helyezett fertőzésgyanús esetek számára további 120 fekvőhelyet ígértek. Az elképzelés nagyon jól hangzott, csakhogy azzal nem számoltak, hogy nem lesz elegendő orvos és ápoló a betegek megfelelő ellátására.

Múlt héten, ahogy újabb és újabb fertőzési gócpontok jelentek meg Temes megyében – időközben Facsádot és  és a hozzá tartozó három falut karantén alá helyezték – megnyitották a moduláris kórházat is, mely négy nap alatt elérte a maximális kapacitását. Szerdától vasárnapig 56 beteget vettek fel, 100 fertőzött kényelmesen elférne, de nincs több orvos. Az kórház vezetése a hétfői nap folyamán ül össze, hogy megoldást keressen a helyzetre.

A közegészségügyi igazgatóság legutóbbi tájékoztatása szerint a megyében kilenc fertőzési gócpontot azonosítottak be, ebből nyolc még mindig aktív, egyetn sikerült felszámolni. A megyeszékhelyen a vasutas (CFR) kórházban 9, egy húsfeldolgozó üzemben 142, a sürgősségi kórházban 15, egy magánkórházban 6 fertőzöttet regisztráltak. Emellett a gátaljai pszichiátrián 12, egy szintén gátaljai gazdasági társaságnál 3, egy másik településen 11, Facsádon pedig 47 esetről tudnak. Utóbbi várost vasárnap 19 órától helyeztek karantén alá.

A vasárnap esti adatok szerint a megyében 35 intenzív terápiás ágyból 16 foglalt. A covidosok számára kialakított 237 ágyból 139 foglalt. Nem a szabad helyek számával van tehát gond, hanem azzal, hogy nincs elegendő orvos.

Ezzel szemben Kolozsváron a helyek számával volt gond az elmúlt hétvégén, amikor is három súlyos állapotban levő beteget helikopterrel szállítottak át Nagyváradra. Erre azért volt szükség, mert a két Covid-kórházban megteltek az intenzív terápiás osztályon a helyek. Mircea Abrudean prefektus azt ígérte, hogy ezen a héten növelik a befogadóképességet a járványkórházban. Egy 11 férőhelyes, intenzív terápiás felszereléssel rendelkező egység érkezik a sürgősségi ügyekért felelős országos központ állományából.

Kolozs megyében péntektől vasárnapig 973-ról 1011-re nőtt az összfertőzöttek száma, Temes megyében 917-ről 995-re.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Anticikk az antiolvasásról, az antiéletről és arról, amiben vagyunk (nyakig)

Fall Sándor

Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.

A ChatGPT-vel beszélgetek Jézusról, az időjárásról, Japán történelméről…

Varga László Edgár

Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nincs nagyobb abszurd, mint Romániában vendégmunkások ellen uszítani

Szántai János

Nehezen emészthető az az arrogancia, amellyel Romániában nekiesnek a vendégmunkásoknak. Tekintettel arra, hogy az Európai Unió legnépesebb (vendégmunkásokból is álló) diaszpórája a román.

Metál a tó mellett – hasított a Paradise Lost és a Cemetery Skyline Szebenben

Sánta Miriám

A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni
Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

„Sokkoló valótlanságokat” tartalmaz az Európai Bizottság elutasító válasza az SZNT elnöke szerint
Krónika

„Sokkoló valótlanságokat” tartalmaz az Európai Bizottság elutasító válasza az SZNT elnöke szerint

Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...
Főtér

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...

Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban

Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
Krónika

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Egy ember meghalt, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe ma reggel – videóval
Székelyhon

Egy ember meghalt, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe ma reggel – videóval

Egy idős asszony meghalt, további három ember pedig megsérült kedden reggel, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe Galac megyében.

// még több főtér.ro
Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix
2025. szeptember 05., péntek

Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.