// 2024. október 3., csütörtök // Helga
helyi közigazgatás

Ne keddre időzítse a hivatali ügyintézést a városházán

Egész napos munkabeszüntetéssel sztrájkolnak az önkormányzati alkalmazottak.

Az önkormányzatok dolgozóit tömörítő szakszervezet keddre egész napos sztrájkot hirdetett miután a munkaügyi minisztérium képviselőivel folytatott hétvégi tárgyalások nem hozták meg a várt eredményt. Bogdan Şchiop, a szakszervezet főtitkára a Mediafaxnak elmondta: július 12-én az egész országban leáll a hivatali ügyintézés az önkormányzatoknál, július 19-én pedig meghatározatlan ideig beszüntetik a munkavégzést.

A helyi tisztségviselők többsége támogatja a sztrájkot, mivel egyet értenek azzal, hogy a helyi közigazgatásban dolgozók fizetése a legalacsonyabb, és jogosan érzik magukat diszkriminálva más közfeladatot ellátó alkalmazottakkal szemben. A szakszervezeti képviselő tájékoztatása szerint egy önkormányzati alkalmazott mindössze a minimálbért, azaz bruttó 1250 lej fizetést kap havonta.

A szakszervezet egyébként szombat délután ült tárgyalóasztalhoz a munkaügyi minisztérium képviselőivel, de késő estig nem sikerült konszenzusra jutni – pontosabban az egész napos tárgyalás eredményét váratlanul felülírta a munkaügyi miniszter.

A helyi közigazgatás alkalmazottai legutóbb július 5-én sztrájkoltak, de akkor csak egy órára szüntették be a munkát. Követeléseik három pontban összegezhetőek: 25 százalékos béremelést, ebédjegyeket és utazási utalványokat követelnek.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

// még több főtér.ro