// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Nálunk, a Kelet-Balkánon és Magyarországon él a legtöbb szegény

// HIRDETÉS

Az Eurostat mérte meg a nélkülözést, és viszonyította az összlakosság számához.

Az Európai Unió lakosságának 6,7%-a (33 millió személy) súlyos anyagi nélkülözésben élt tavaly – mutat rá keddi jelentésében az EU statisztikai hivatala, az Eurostat. Romániában a lakosság 19,4%-a élt 2017-ben alapvető anyagi javaktól súlyosan megfosztottan. 

Ennél csak Bulgáriában (30%) és Görögországban (21,1%) volt nagyobb az anyagi deprivációban élők aránya, a negyedik helyet Magyarország foglalja el, 14,5%-os aránnyal.

A lista másik végén Svédország, Luxemburg, Finnország és Hollandia található, ahol a lakosság kevesebb mint 3 százalékát érintette az anyagi depriváció 2017-ben.

Az Unió statisztikai hivatala szerint azok sorolhatók a súlyos anyagi nélkülözésben élők közé, akikre az alábbi állítások közül legalább négy igaz: 

  • nem tudják időben kifizetni a számláikat, 
  • nincs pénzük megfelelő fűtésre, 
  • képtelenek váratlan kiadásokat fedezni, 
  • nem tudnak rendszeresen húst vásárolni, 
  • nem tudnak egy hétre nyaralni menni, 
  • nem tudnak televíziót, mosógépet, telefont, autót vásárolni.

A jelentés szerint a vizsgált országok nagy részében 2016-hoz képest tavaly csökkent a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya. A legnagyobb mértékű mérséklődést Romániában (a 2016-ban regisztrált 23,8%-ról 19,4%-ra), Olaszországban (12,1%-ról 9,2%-ra), Horvátországban (12,5%-ról 10,3%-ra), Bulgáriában (31,9%-ról 30%-ra) és Cipruson 13,6%-ról 11,7%-ra) észlelték. 

Kivételt csak Dánia és Hollandia képez. Dániában a 2016-ban jegyzett 2,6 százalékról tavaly 3,1 százalékra nőtt a súlyos nélkülözésben élők aránya, Hollandiában pedig változatlanul 2,6%-os maradt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.