// 2026. április 29., szerda // Péter

Nahát, ilyen is van: Bihar megyében meghosszabbították a vendéglátóhelyek nyitvatartását

// HIRDETÉS

Nagy szó ez így, a koronavírus miatti korlátozások idején.

Nem gyakran hallani arról, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozásokat a szigorítás helyett inkább lazítják, de Nagyváradon és egész Bihar megyében most ez történt, miután kiderült: a megyei járványügyi operatív törzs szigorúbbnak bizonyult a kormánynál, és a hatályos kormányhatározatban előírtnál korábban záratta be a vendéglátóhelyeket.

Eddig Bihar megyében a megyei operatív törzs határozata értelmében reggel 6 és este 9 között tarthattak nyitva a vendéglők, kávézók, kocsmák és egyéb hasonló műintézmények.

Igen ám, de a hét elején kiderült, hogy a kormány máshogy döntött legutóbbi, a veszélyhelyzetet újabb 30 nappal meghosszabbító határozatában.

A bakira annak nyomán derült fény, hogy Bukarestben is hasonló helyzet állt elő.

Ott ugyanis most süllyedt 3 alá az előző két hétben regisztrált, ezer főre eső fertőzések aránya, ami azt jelenti, hogy nem csupán a vendéglátóhelyek teraszai működhetnek, de a belső tereket is megnyithatják, igaz, legfeljebb 30 százalékos kapacitással.

A bukaresti operatív törzs ennek nyomán döntött is a belső terek megnyitásáról, de a határozatban – a Bihar megyei helyzethez hasonlóan – az este 9 órai időpontot jelölte meg a zárás időpontjaként, miután minden egyéb intézménynek ekkor kell bezárnia.

Csakhogy szemfüles vendéglátósok kiszúrták, hogy a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló legutóbbi, január 12-én elfogadott, 3/2021-es kormányrendelet vonatkozó kiegészítésében a vendéglátóhelyek nyitvatartását nem 9, hanem 11 óráig engedélyezik.

Ennek nyomán a prefektus vezette operatív törzsnek korrigálnia kellett.

Ennek alapján kezdtek lázadozni a Bihar megyei vendéglátósok is, és a prefektusnak a bukaresti precedens nyomán lépnie kellett.

Szerda délutánra össze is hívta a megyei operatív törzset, amelynek végül nem volt más választása: este kiadott határozata értelmében a partiumi megyében is este 11-ig tarthat a lazulás a vendéglőkben és a kávézókban.

Ez persze némileg húzós, hiszen a kijárási korlátozás is este 11-től érvényes, de ezt már valahogy meg lehet oldani.

A megye nagy részében amúgy a vendéglátóhelyek belső terei is nyitva lehetnek. Nagyváradon például épp egy hónapja süllyedt 3 ezrelék alá a fertőzések előző két heti aránya, ami szerdán 1,76 volt.

Így komoly tétje van a hosszabbításnak, hiszen tapasztalataink szerint volt olyan hely, ahol a korai zárás kényszere miatt már fél kilenc előtt jelezték: az utolsó rendelés következik.

Igaz, előfordult több népszerű kávézóban is, hogy kilenc órakor még kiszolgálták a vendégeket, sőt, komoly bírságot reszkírozva fél tizenegykor is nyitva tartottak.

Mostantól viszont már abszolút legálisan lehet egy bubimentes ásványvíz mellett este 11-ig megváltani a világot egy vidám asztaltársaság körében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban
Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

// még több főtér.ro