// 2026. május 2., szombat // Zsigmond

Nagyváradi ráncfelvarrás, akadályversennyel egybekötve

// HIRDETÉS

Ha létezne munkagép-kerülgetős terepsport, abban minden bizonnyal a váradiak lennének a bajnokok. Körkép.

Nehéz a dolga annak, aki Nagyváradra látogató turistákat kalauzol(na) a városban, alig van ugyanis olyan nevezetessége a Pece parti Párizsnak, mely nincs éppen felújítás alatt. Az utóbbi száz évben nemigen végeztek ekkora ráncfelvarrást a városon: egyszerre dolgoznak a várban, a főtéren, a Gombán, a Sas palotában, a Kossuth és a Zöldfa utcákban, és akkor még nem is említettük az épülő gyorsforgalmi utat, az aquaparkot vagy a műemlékeken, templomokon, zsinagógákon végzett restaurálást.

A város szemmel láthatóan épül-szépül, már csak türelem kell az ezzel járó por, közlekedési káosz és a lassan terepsportnak számító munkagép-kerülgetés elviseléséhez. Mindez azért zúdul ömlesztve a váradiak nyakába, mert az önkormányzat körmére égett a gyertya. Az előző évek európai uniós pályázatai „beértek”, ami azt jelenti, hogy év végéig mindent be kell fejezni ahhoz, hogy ne ússzon el az EU-s zsé. A rohamtempót látva joggal tevődik fel a kérdés, nem megy-e a munka minőségének rovására ez a nagy sietség? A választ csak akkor tudjuk megadni, ha látjuk a végeredményt. Addig is, íme egy kis ízelítő a váradi „apokalipszisből”.

Virtuális sétánkat kezdjük a Kálvária-dombon, azaz a Gombán. Ottjártunkkor éppen így nézett ki a leendő botanikus kert és szabadtéri amfiteátrum, azóta állítólag sokat haladtak a munkával. Június végére kellett volna befejezzék a kivitelezést, de kérvényezték a határidő meghosszabbítását a vasúti átjáró felújítása miatt.

A Kossuth utcában a nemrég felújított neológ zsinagóga mellett egy háromszintes mélygarázst épít az önkormányzat, tetejére zöldövezetet terveznek. A munkálatok határideje: 2016 augusztusa, szóval még egy ideig ez a kilátás fogadja a Szent László hídról bámészkodó turistákat. 

A múlt héten lezárták az autósforgalmat a Szent László hídon a főtéren zajló térfelújítási munkálatok miatt. Folyamatban van a híd felújítására kiírt közbeszerzési eljárás is. De hogy miért hordtak betondarabokat a híd közepére, az rejtély marad. 

A Kossuth utcában azon kívül, hogy mélygarázst építenek, folyamatban van a csatornahálózat felújítása és a villamossínek áthelyezése is. 

Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg? A főtéren nagyon dolgoznak. 

Vitéz Mihály pedig jól tűri a felfordulást.

A Zöldfa utcából sétálóutcát alakítanak ki. Jelenleg viszont szinte ez az egyetlen utca, ahol még parkolni is lehet. 

 A repülő nehéz kövek végül ilyen szép burkolatot alkotnak. 

A Sas palotát is felállványozták. Kívül-belül. 

Ez már a Teleki (Városháza) utca. Itt is dolgoznak valamit. De mit, kik és mikor? Háttérben a felállványozott újvárosi református templom. 

A városból kicsit kilépve, láthatjuk, hogy épülget az a közúti felüljáró is, mely a METRO bevásárlóközpont mellett a DN1 országúthoz kapcsolja a körgyűrűt.

Ez pedig a leendő gyorsforgalmi út nyomvonala, ahol szintén dolgoznak, a környéken lakók nagy örömére. A csendes, kertvárosi hangulatot idéző domboldalt szétverték, az itt élőknek madárfütty helyett ezentúl a gyorsforgalmi út zajával kell megbarátkozniuk. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Krónika

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek
Főtér

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét
Székelyhon

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét

Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.

// még több főtér.ro