// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Tragédia

Nagyon úgy néz ki, hogy embert ölt a medve a Székelyföldön

A hegyimentők számoltak be a tragikus incidensről.

FRISSÍTVE - A rendőrség a nyomozás előzetes adatai alapján azt közölte, nagyon valószínű, hogy a 69 éves gyergyóújfalui férfi halálát valóban medvetámadás okozta. Mint kiderült, a férfi még reggel ment el otthonról, a felesége szerint a gyergyószentmiklósi piacra indult bevásárolni. Mivel azonban még délutánra sem ért haza, a nő két másik falubelivel együtt a keresésére indult. A férfi testére annak erdei házától mintegy 150 méterre bukkantak rá. Bevitték a házba, abban a reményben, hogy sikerül feléleszteni, de a kiérkező mentők már semmit sem tudtak tenni érte. Az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indult eljárás.

Közismert, hogy az ország hegyvidéki régióiban az elmúlt években egyre súlyosabb problémát jelentenek az elszaporodott medvék, amelyek nem csupán a háziállatokat támadják meg, hanem néha az embereket is. A jelek szerint ez történt most is Hargita megyében, ráadásul az incidens tragédiával végződött. Legalábbis ez hámozható ki a Salvamont Hegyimentő Szolgálat közleményéből, amely szerint a gyergyószentmiklósi Dancurás Hegyimentő Szolgálatot még szombaton este riasztották, hogy egy embert megtámadott a medve, és súlyosan megsebesítette. A hegyimentők a zord időjárási és terepviszonyok ellenére viszonylag gyorsan a helyszínre értek, de már hiába: az áldozatot holtan találták egy erdei házban. Megpróbálták ugyan újraéleszteni, de sikertelenül. A nyomozás első eredményei és a testén levő sérülések alapján már jóval azelőtt meghalhatott, hogy a hegyimentők a helyszínre értek. A rendőrségi helyszínelők kiérkezése és az előzetes vizsgálatok elvégzése után a holttestet lehozták a hegyekből, hogy alaposabban is megvizsgálják.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro