// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

Nagyon úgy néz ki, hogy az államtitkár saját szakállára, miniszterelnöki jóváhagyás nélkül szigorított a karanténszabályokon

// HIRDETÉS

Andreea Moldovan nem egyeztetett a kormányzati illetékesekkel. Jöhet az újabb válság.

Bár a bukaresti kormánykoalíció két nagyobbik tagja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az USR-PLUS pártszövetség között amúgy sem rózsás a viszony, az egészségügyi minisztérium által váratlanul, kedden este kiadott rendelet, amely módosítja a karantén elrendelésének kritériumait, újabb adag olaj lehet a tűzre.

Kormányzati források szerint ugyanis arról Andreea Moldovan egészségügyi államtitkár

anélkül döntött, hogy Florin Cîțu jóváhagyta volna – sőt anélkül, hogy egyáltalán tudott volna róla.

Ez pedig újabb konfliktusforrás lehet a koalícióban, hiszen a kormányfő liberális, így az egészségügyi tárcát – amelynek tevékenységét az utóbbi időben rengeteg bírálat érte – az USR-PLUS irányítja.

Moldovan elismerte, a témáról nem egyeztetett személyesen a miniszterelnökkel, a rendeletet a tárcaközi technikai és tudományos testület fogadja el, amelyben az országos járványügyi operatív törzs határozatait fogalmazzák meg. Az államtitkár szerint a rendelet kiadása az ő hatáskörébe tartozik.

Kormányzati források szerint azonban

a kormányban senki sem tudott arról, hogy ilyen rendelet kiadására készülnek,

sőt a kabinet korábban arról döntött, hogy nem módosítják a karantén elrendelésének feltételeit.

A Moldovan által említett bizottság pedig csak javaslattételre jogosult, döntéshozatalra nem.

Így aztán még a járványellenes védekezés legfőbb arca, Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár sem tudott róla.

Mint ismert, Moldovan nagyon ráfeszült a karantén témájára, múlt héten egyenesen azt mondta, két hét országos karantén csodákat tenne.

Florin Cîțu miniszterelnök ezt követően nem győzte a nyilvánosság előtt oltani a tüzet, és bizonygatni, hogy szó sincs arról, hogy országos karantént akarnának elrendelni.

Ezek nyomán a kiszivárgott értesülések szerint egyáltalán nem kizárt, hogy Moldovan nem sokáig lesz már államtitkár.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy
Székelyhon

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

// még több főtér.ro