// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede

Nagy meccsen, hosszas egykapuzás után jutottak tovább a belgák

// HIRDETÉS

Ilyenkor mondják azt: kár, hogy nem juthat tovább mindkét csapat. Belgium végig támadva verte meg a szimpatikusan játszó, jól védekező és bátran támadó amerikaiakat.

Kár, hogy nem lehet megoldani, hogy az egyenes kieséses meccseken csak a hosszabbítást játsszák le. Ugyanis akárcsak a brazíliai labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjének német-algériai és argentin-svájci összecsapásán, az utolsó meccsen, a kedd esti Belgium – Egyesült Államok mérkőzésen sem született gól a rendes játékidőben. Ellenben a ráadásban mindjárt három is, így Belgium 2-1-es győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé.

Nem mintha amúgy unalmas meccs lett volna: a csapatok egymásnak rontottak, a torna titkos esélyesének tartott belgák pedig a mérkőzés hetven százalékában egykapuztak.

A belgák egyébként mind a közönséget, mind az amerikaiakat meglepték, ugyanis a csoportmeccseken mutatott játékkal ellentétben azonnal letámadtak, olyan hévvel, hogy talán még maga Origi is meglepődött, amikor rögtön az első percben szemtől szemben találta magát Howard kapussal, így hét méterről leadott lövése a hálóőr közbelépése nyomán nem a kapuban landolt.

Az amerikaiak nem törődtek bele abba, hogy őket tartják az esélytelenebb csapatnak a vébé megnyerésére titkos esélyesnek tartott belgákkal szemben, így több ízben is tetszetős támadásokat vezettek, de mivel a labdarúgásban az esztétikai kategória még mindig nem ér pontot, ezt csak e szép sportág fejlett szépérzékkel megáldott kedvelői díjazták.

Mint például az az amerikai szurkoló, aki valamikor a 15. perc táján beszaladt a pályára, bár ő esztéta helyett inkább csendes őrültnek tűnt, nem csapott össze ugyanis az utána loholó légiónyi biztonsági emberrel, sőt még menekülni sem próbált, csöndben és nyugodtan tűrte, hogy a tizenöt másodpercnyi hírnév kibulizását követően lekísérjék a pályáról.

Azért foci is volt, a belgák és az amerikaiak  sem ölték a játékot, így egész jó ki meccs kerekedett, Dempsey például akár a vezetést is megszerezhette volna az amcsiknak, de Courtois megfogta a tizenhétről leadott, középre tartó lövést, majd kevéssel később De Bruyne lőtt kevéssel a kapu mellé a túloldalon.

A folytatásban a belgák mindent bedobtak, és nem nagyon engedték ki a saját térfeléről az amerikai válogatottat. Gól viszont nem született, így a nyomás enyhülésével Beasleyék ismét csak el-eljutottak néhány gólhelyzetig. De csak helyzetig.

A fordulás után megint csak a belgák voltak közelebb a gólszerzéshez – konkrétan percenként majdnem két helyzetet produkáltak –, de a legziccerebb ziccereket sem tudták belőni, jórészt Howardnak köszönhetően, aki hihetetlen formában védett.

A rendes játékidő háromperces hosszabbításában az amerikaiak támadtak többet, olyannyira, hogy  Wondolowski az utolsó percben behúzhatta volna a győzelmet is – ha nem lő hat méterről a kapu fölé.

Jött a kétszer tizenöt perces ráadás, amelyben – akárcsak a németek Algéria ellen – az ismét többet támadó belgák rögtön az elején betaláltak de Bruyne révén, majd a csereként beált Lukaku növelte az előnyt. Az amerikaiak azonban nem omlottak össze, sőt Green rögtön a második 15 perc elején szépített. Hiába támadtak azonban Jürgen Klinsmann tanítványai a végéig, és hiába alakítottak ki nagy helyzeteket, a végén a győzelemért jobban hajtó belgák jutottak a negyeddöntőbe, ahol Argentínával játszanak a négy közé jutásért. 

Wilmots: megérdemeltük a győzelmet

A meccs után Marc Wilmots, a belgák szakvezetője megérdemelt győzelemről beszélt. “Rengeteg helyzetünk volt, uraltuk a játékot, a végén megérdemelten nyertünk, még ha az amerikai gól után kissé ijesztő is lett a játék” – mondta.

Jürgen Klinsmann, az amerikaiak német szövetségi kapitánya a csapatot dicsérte a vereség ellenére is. “Nagyon büszke vagyok a csapatunkra. Minden játékos büszkévé tette hazáját a vébén nyújtott teljesítménnyel” – mondta, hozzátéve: nem adják fel, felkutatják a tehetségeket, és a jövőben tovább akarnak fejlődni.

A további program:

negyeddöntő:
július 4.:
1.: Franciaország-Németország, Rio de Janeiro 19.00
2.: Brazília-Kolumbia, Fortaleza 23.00
július 5.:
3.: 7. nyolcaddöntő győztese-8. nyolcaddöntő győztese, Brazíliaváros 19.00
4.: Hollandia-Costa Rica, Salvador 23.00
elődöntő:
július 8.:
1. negyeddöntő győztese-2. negyeddöntő győztese, Belo Horizonte 23.00
 július 9.:
3. negyeddöntő győztese-4. negyeddöntő győztese, Sao Paulo 23.00
a 3. helyért:
július 12.:
a két elődöntő vesztese, Brazíliaváros 23.00  
döntő:

július 13.:
a két elődöntő győztese, Rio de Janeiro 22.00
 

A brazíliai labdarúgó-világbajnokság góllövőlistája:

5 gólos:
J. Rodríguez (kolumbiai)

4 gólos:
Neymar (brazil), Messi (argentin), Müller (német)

3 gólos:
Benzema (francia), Robben (holland), Shaqiri (svájci), E. Valencia (ecuadori), van Persie (holland)

2 gólos:
A. Ayew (ghánai), Bony (elefántcsontparti), Cahill (ausztrál), Dempsey (amerikai), Depay (holland), Dzsabu (algériai), Gervinho (elefántcsontparti), Gyan (ghánai), Mandzukic (horvát), Martinez (kolumbiai), Musa (nigériai), Perisic (horvát), Ruiz (Costa Rica-i), A. Sánchez (chilei), Suárez (uruguayi), Szlimani (algériai)

1 gólos:
Armero (kolumbiai), Aránguiz (chilei), Balotelli (olasz), Beausejour (chilei), Brahimi (algériai), Brooks (amerikai), Campbell (Costa Rica-i), Cavani (uruguayi), Costly (hondurasi), Cuadrado (kolumbiai), David Luiz (brazil), De Bruyne (belga), de Vrij (holland), Di Maria (argentin), Dos Santos (mexikói), Duarte (Costa Rica-i), Dzemaili (svájci), Dzeko (bosnyák), Feguli (algériai), Fellaini (belga), Fer (holland), Fernandinho (brazil), Fred (brazil), Giroud (francia), Godin (uruguayi), Goohannedzshad (iráni), Götze (német), Green (amerikai), Guardado (mexikói), T. Gutiérrez (kolumbiai), Halis (algériai), Hernandez (mexikói), Honda (japán), Hummels (német), Huntelaar (holland), Ibisevic (bosnyák), Jedinak (ausztrál), Jones (amerikai), Kerzsakov (orosz), Klose (német), Kokorin (orosz), Ku Dzsa Szol (dél-koreai), Li Kun Ho (dél-koreai), Lukaku (belga), Marchisio (olasz), Marquez (mexikói), Mata (spanyol), Matip (kameruni), Matuidi (francia), Mehmedi (svájci), Mertens (belga), Nani (portugál), Odemwingie (nigériai), Okazaki (japán), Olic (horvát), Origi (belga), Oscar (brazil), Özil (német), Papasztatopulosz (görög), Peralta (mexikói), Pjanic (bosnyák), Pogba (francia), Rojo (argentin), Ronaldo (portugál), Rooney (angol), Seferovic (svájci), Schürrle (német), Sissoko (francia), Sneijder (holland), Sturridge (angol), Szamarasz (görög), Szamarisz (görög), Szon Hung Min (dél-koreai), Torres (spanyol), Urena (Costa Rica-i), Valdivia (chilei), Vargas (chilei), Valbuena (francia), Varela (portugál), Vertonghen (belga), Villa (spanyol), Vrsajevic (bosnyák), Xabi Alonso (spanyol), Xhaka (svájci)

öngól:
Boye (ghánai, a portugálok ellen), Marcelo (brazil, a horvátok ellen), Kolasinac (bosnyák, az argentinok ellen), Valladares (hondurasi, a franciák ellen), Yobo (nigériai, a franciák ellen)

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet
Főtér

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták
Székelyhon

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták

Jó tempóban halad az autópálya építése Maros megyében és a Lőrincfalva-Ákosfalva-Nyárádszereda szakaszon egyre több, a gépkocsiforgalmat érintő változásra lehet számítani.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS