// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

Nagy Eleké a gyalui várkastély

// HIRDETÉS

Eredeti tulajdonosának nem volt pénze a restaurálásra.

Nagy Elek kolozsvári származású magyarországi üzletember tulajdonába került a 15. században épült gyalui várkastély. A tulajdonosváltásról Barcsay Tamás történész, a kastély örököse számolt be az MTI-nek.

Barcsay Tamás 2012 szeptemberében kapta vissza a kommunista diktatúra idején államosított épületet. Mint elmondta, nem azzal a hátsó gondolattal vágott bele a vagyon visszaszerzésébe, hogy eladja azt, de kénytelen volt belátni, hogy nem lesz képes biztosítani a kastély megmaradását.

„A múlt nyáron három hétre elutaztam Erdélyből és mire visszatértem, leszakadt az ebédlő plafonja. Óriási gerendák feküdtek a földön. Ez a történet érlelte meg bennem az elhatározást, hogy eladjam. Azt éreztem, ha nem tudom megmenteni az épületet, az utókor engem fog majd hibáztatni, amiért hagytam, hogy tönkremenjen" - mesélt motivációiról az örökös.

Elmondta: olyan vevőt keresett, akinek anyagi lehetőségei is vannak az épület megmentésére és akinek ugyanakkor a személye garancia is arra, hogy az örökség megmarad.

„Azt hiszem, ez sikerült" - tette hozzá. Örömmel beszélt arról, hogy az új tulajdonos máris elvégezte a legsürgetőbb állagmegőrzési munkálatokat és elkezdődtek a régészeti ásatások a kastély körül.

Barcsay Tamásnak arról is sikerült megegyeznie Nagy Elekkel, hogy amíg ő és a húga élnek, addig használhatják a kastély egyik sarokbástyáját és néhány termét.

„Azt tervezem, hogy áthozom ebbe a lakosztályba a személyes dolgaimat, a festményeimet, metszeteimet, a könyvtáramat és egy olyan muzeális részt alakítok ki, ami látogatható lesz, és esetleg a halálom után is tovább működik valamiféle alapítványi formában" - nyilatkozta a torontói Ryerson Egyetem nyugalmazott professzora.

A tulajdonosváltásról a Krónika napilap közölt korábban írást. A lap úgy tudta, a vásárló kétmillió eurót fizetett a hatvan termes, négy sarokbástyás kastélyért. A lap értesülését Nagy Elek sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta.

Az üzletember elmondta: a vétel érzelmi alapú volt és céljai is érzelmi alapúak, amelyek szorosan összefüggnek származásával, neveltetésével.

„Kolozsvári lévén az egyik legfontosabb érték számomra a hagyományőrzés és vele együtt az útmutatás a jövő generációinak. E várkastély keretén belül meg lehet valósítani egy olyan kulturális központot, amely az egész régióra kihat. A várkastély Kolozsvár közelében, Kalotaszeg szívében van, a Mezőség határán, a Mócvidék lábánál. A legjobb lehetőséget kínálja a kultúrák találkozására, egymás megismerésére" - nyilatkozta Nagy Elek. Hozzátette: a cél megvalósítására a nem rég bejegyzett Traditio Transylvanica alapítvány lesz hivatott.

A négyzet alakú várkastély államosítása előtt Bánffy Katinka grófnő tulajdonában állt. 2002-ig a gyermekvédelmi hatóság kisegítő iskolát működtetett benne, azóta üresen áll. Bánffy Katinka grófnő unokája, Barcsay Tamás történész hét évig várt arra, hogy birtokba vehesse örökségét.

A kastély első írásos említése 1439-ből való. Kezdetben a nagyváradi, majd a gyulafehérvári római katolikus püspökség tulajdonát képezte, de az évszázadok során számtalanszor gazdát cserélt, míg a Bánffy-család tulajdonába került. Történelmi esemény is kapcsolódik az épülethez: 1541. december 29-én Fráter György itt kötött megállapodást a Habsburgokkal arról, hogy a magyar korona és Magyarország egésze Habsburg Ferdinándra száll, ha kiűzi a törököket az országból. A terv meghiúsult, Magyarország három részre szakadt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro