// 2024. október 2., szerda // Petra
Székelyföld

Na vajon beterjeszti az RMDSZ az SZNT autonómiatervezetét?

Egyet lehet tippelni.

Gratulálunk, Ön jól tippelt: nem terjeszti be.

Márton Árpád parlamenti képviselő, az RMDSZ „autonómiafelelőse” azt nyilatkozta a Krónikának, hogy nem időszerű autonómiatervezetet benyújtani a bukaresti parlamentben, különben is, az RMDSZ-nek van saját tervezete, nem foglalkozik a Székely Nemzeti Tanácséval (SZNT), amelyet már kétszer visszautasított a parlament.

Izsák Balázs, az SZNT elnöke nemrég felkérte az RMDSZ törvényhozóit, hogy az SZNT székelyföldi autonómiatervezetének a parlamenti beterjesztésével mozgósítsák a választókat a kezdődő választási kampányban.

Márton Árpád szerint az év végéig tartó jelenlegi mandátumban értelmetlen bármilyen törvénytervezetet beterjeszteni, mivel a procedúrához nincs elegendő idő

Azt is elmondta, hogy az RMDSZ a saját autonómiatervezetét nyújtja majd be, de hogy erre mikor kerül sor, nem tudta elmondani. Van még három-négy kérdés, amit tisztázni kell az RMDSZ listáin induló Magyar Polgári Párttal (MPP) – tette hozzá.

Az RMDSZ 2013 tavaszán döntött arról, hogy törvénytervezetet dolgoz ki a Székelyföld területi autonómiájáról. A tervezetet többszöri halasztás után 2014 nyarán bocsátották közvitára és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök államelnöki kampányában vetették be. Az elnökválasztás után a tervezetet elsüllyesztették arra hivatkozva, hogy nem időszerű.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro